12. rész

Lila top, feszes farmer, fekete masnis balerinacipő, ezeket választottam (se nem túl kihívó, se nem túl hétköznapi). Megfésültem, és kicsit megborzoltam a hajamat. Feldobtam némi sminket, a fülembe karikák kerültek. Tökéletes! Felkapaszkodtam a párkányra, majd mesteri ugrást hajtottam végre.

- Csaló!  - a házunk tövében találtam meg.

- Ennek a farkas dolognak néha előnyei is vannak – hátra dobtam a hajamat.

- Biztos csajból vagy? – az órájára nézett. – Alig 15 perc alatt elkészültél. Ha esetleg nem jönne össze Tylerrel, elveszlek feleségül – elmosolyodott. Szabad egyáltalán nyomulnunk egymásra?

- Ne feledd szavad! – vigyorodtam el én is.

Az autója egy kicsit régi típusú kékre festett dzsip. Beültem mellé, bekapcsoltam az övet.

- Basszus! Most jut eszembe, hogy kijárási tilalom van – csapott a kormányra.

- A halott lány miatt? – idéztem vissza a reggeli újságot.

- Apa úgy véli ez valami durvábbnak a kezdete – befordult balra.

- Valószínűleg az elmúlt 100 évben nem loptak még egy pénztárcát sem senkitől, erre most meg van egy brutálisan kivégzett csaj. Kizárt, hogy puszta véletlen legyen!

- Kíváncsi vagy a véleményemre? – rám nézett.

- Persze.

- Szerintem vérfarkas volt, és meggyilkolták. A golyó, majd a lefejezés, minden stimmel.

- De kinek lett volna útjában?

- Egy rivális falka? – vonta meg a vállát.

- Elgondolkodtató – dörzsöltem meg az állam, olyan detektívesen.

Pár perc múlva leparkolt a házuk előtt. Hamar kiderült, hogy az apja Stiles rendőrfőnök (kicsi a világ!), így elég jól informált e téren. Még kicsit rágódtunk a témán, és azt hiszem némi magán nyomozás biztos feldobná a napjaimat. Na, de ugorjunk vissza a valóságba! Mivel éhen akartam dögleni rendeltünk pizzát. Belül éreztem, hogy nem helyes, amit művelek Dylannel, de igyekeztem elnyomni azt a hangocskát a fejemben. Tylert ketten választottuk (én, és a farkasom. Tiszta skizo lettem!), viszont tényleg észre se vettem egészen tegnapig, plusz a jelenlétében szabályosan megbolondulok. Ő teljesen más tészta, ugyanis pont olyan srác, akit az első pillanatban megkedvelsz, és soha nem lennél képes lemondani róla. Bár tudnám, mit szeretnék igazából, pontosabban kit szeretnék!

- Mit szólnál valami rémisztő filmhez, ami után el se engednéd többé a kezemet? – flörtölt velem, ez egyértelmű, és ki a természetemből fakadóan nem hagyom annyiba.

- Nem ilyenek meg egy könnyen – vágtam vissza. – szóval lehet, hogy fordított helyzetbe fogunk kerülni, de ne aggódj, megvédelek a gonosz farkastól!

- Az nem te lennél? – mosolygott. Istenem, milyen édes! És azok a gödröcskék a szája sarkában… elalélok itt menten!

- Gonosznak látszom? – dögös modelleket megirigyelendő pózt vettem fel. Kinyomtam a fenekem, és a mellem.

- Hm… ezt jobban szemügyre kell vennem! – a zsebéből fekete keretes szemüveg került elő. Felrakta. Bevallom őszintén nagyon tetszett az intelligens feje. Közelebb jött, és lassan körbe sétált. – Oh, határozottan az vagy – vigyorgott.

- Én legalább nem vagyok, gyík! – dobtam vissza a labdát.

- Most feldühítettél! – viccesen morgott, és üldözőbe vett. Megjátszottam a rémült kislányt, visítva menekültem. Kb. két perc múlva elkapott a derekamnál fogva, majd óvatosan a kanapéra tett. Felém hajolva pihegett, a két karja a fejem mellett. Az arcunkat alig pár centi választotta el, és egy hajszál választott el minket a csóktól, amit ő is megérzett, mert közeledett hozzám… Felberregett az ajtócsengő.

- Pizza! – kiáltottuk kórusban. Szabályosan feltépte az ajtót, és picit sikerült meglöknie. – Ne haragudj! – fogta meg a karomat.

- Semmi baj – nem bírtam visszafojtani a kuncogásomat.

Kifizettük a vacsorát, és egy-egy dobozos kóla kíséretében felcaplattunk a szobájába. Nem mennék messzemenő leírásokba, de legyen elég annyi, hogy a bátyáim kuckójával ellentétben itt nem esek hasra a koszos ruhákban, szóval minden tiszteletem a srácé. A kaja közben benyomtuk a filmet (a Motel). Sokan utálják, mikor végig dumálod a mozit, de a kettősünktől a falba vernék a buksijukat.

- Zavarna, ha rád feküdnék? – kérdeztem meg a második rész berakása előtt.

- Nem, dehogy – kényelmesen elhelyezkedtem. A fejem a mellkasára hajtottam, a lábam az övéi közé dugtam. Átölelte a derekamat, és immár a napokban másodszor éreztem a megnyugtató biztonságot valaki oldalán. – Szerinted rossz, amit csinálunk? – szólalt meg kis idő múlva.

- Nem – válaszoltam. – Egyezzünk meg! Én nem szólok róla Tylernek, ha te sem.

- Rendben.

Így utólag visszagondolva nehéz megmondani, mikor nyomott el az álom. Talán a medencés jelenetnél, vagy a legelején? Mindegy nem számít!