2. rész

Végig sétáltam a folyóson és hamar a szekrényemnél kötöttem ki. A tiszteletemre lufikkal és szülinapi kívánságokkal tarkították. Kedves! Szinte rögtön felbukkant a két öribarim (köszi Paris Hilton). Nadine Bishop hajrá lány. Valódi szőke bombázó, napbarnított bőr, hosszú combok, ovális arc, szürke szemek, tonnányi smink, picsás ruhák. Kb. 170 cm magas és rettentően óvja az alakját, ergo no, gyorskaja vagy állati zsiradék (pöppet megszállott a szentem). A szülei kő gazdagok, több gyár is a Bishop Vállalat irányítása alatt ténykedik a környező városokban. Charity Clarence a szöges ellentéte. Kb. 160 cm, egyenes lángvörösre festett haj fekete tincsekkel, sötét szemek, szemüveg, sápadt bőr, orrkarika. Az alakja nőisen duci, a mellei nagyok, a fogai tökéletesek. Környezetvédelmi aktivista (sutyiban pedig szerelmes Austinba), vegetáriánus, igazi közösségi szellem, a diáktanács elnöke. Az apukája egyedül neveli, mert a mamája meghalt 10 éves korában, mellrákban. Nem veti fel őket a pénz, ezért délutánonként szintén az állatklinikán dolgozik. Én tartom össze a kis csapatunkat és vagyok sokszor az ütközőfal kettőjük között. Nadinet matek korrepetáláson ismertem meg (csapnivaló a tudásunk!). Charityt, pedig mikor besegítettem tavaly a tornaterem díszítésében a téli bálra. Dinamit trió!

- Boldog szülinapot, csajszi – nyomott két cuppanósat az arcomra Nadine. Rózsaszín bolyhos papír tasakban méreg drága vékony lánc lapult a nevemmel ellátva (igazi ribanc darab!). 

- Isten éltessen! – következett Charity. Barna dobozban fehér gyöngyből készült karkötő kis medálokkal (valószínűleg handmade).

- Köszönöm szépen – öleltem meg őket.

- Hé, ki ne maradjak a szórásból! – bukkant fel vigyorogva a barátom. Danny Kent a legédesebb pasi, akivel valaha találkoztam. Izmos, a foci csapat kapitánya, romantikus, vicces, figyelmes. Kb. 185 magas, baba kék hatalmas szemek, pár kósza anyajegy, gödröcskés áll, göndör rövid világosbarna haj, egyenes orr. Igazi álom srác, de úgy érzem számomra nem ő az igazi, akitől hevesebben ver a szívem, valahogy hiányzik belőle az a bizonyos plusz. 7 hónapja járunk. Katie Cruz buliján jöttünk össze, azóta tart a „románc”. Neki adtam a szüzességem, viszont nem vagyok büszke rá. Állandóan elhalmoz apró meglepetésekkel és sűrűn hajtogatja, mennyire szeret (soha nem mondtam ki azt az „sz” betűs szót). Tökéletes lehetne, csak mégse az… - Boldog szülinapot, Angie! – óriási vörös rózsa csokrot nyomott a kezembe.

- Légy szíves, ne hívj így! Tudod, hogy nem bírom – húztam el a szám.

- Bocs, kicsim – megpuszilt. Fehér hosszúkás bársonnyal bevont piros selyem szalaggal átkötött doboz került elő a zsebéből. – Remélem, tetszik, ha nem akkor pedig kicseréltetjük az üzletben, eltettem a blokkot – na, ő ilyen.

- Nagyon szép. Köszönöm – hófehér gyöngysor. Túl kimért az én stílusomnak, de legalább már eggyel több vacakkal gyarapodott a gyűjteményem tőle.

Becsöngettek. Rohantunk órára. Szerencsére ma már 11- kor elengedtek minket az előkészületek miatt. Megígértem, hogy segítek Charitynek a dekorálásban, így rohantam a tornaterembe. Megjegyezném ki se fulladtam. Elismerem, kicsit tetszik a farkasosdinak ez a része. Valószínűleg a barátnőm kimenőt kapott erre a napra, mert a javával már elkészültek. Ledobtam a táskám a többi mellé (ergo megküldtem a terem egyik végéből és odáig szánkázott). Kiszúrtam a fél focicsapatot köztük Dannyvel. Szuper! Néha komolyan úgy érzem még a budira is követ.

- Hello, csajszi. Hol a picsukában voltál? – megpuszilt. A keze a csillámportól fénylett. Furcsa, de már messziről kivettem az apró szemcséket.

- Drága, én veled ellentétben ma órán sütettem a seggem – mosolyogtam rá. – Na, mi a dolgom?

- Szerezz valahonnan ragasztópisztolyt!

- Oké – észrevettem egy kisebb csoportot. A műszaki dolgokat szerelgették, értsd: 2-en körbe állták a hangfalat és feltehetően próbáltak rájönni mi az istentől nem működik. – Figyelj, csak cicám. Ki az a srác?

- Melyik akad itt egy pár – nézett körbe.

- A sarokban a másikkal.

- Oh, Dylan és Tyler. Elválaszthatatlan barátok.

- Megkérdem, kell- e nekik segíteni – indultam el feléjük.

- Hé, és mi lesz a ragasztópisztollyal? – szólt utánam.

- Hátha van egy a farzsebükben – vontam meg a vállam.

Nem tudom melyikkőjüket, hogy hívják, de a bal oldali keltette fel a figyelmem. Dús, kócos enyhén hullámos sötétbarna, majdnem fekete haj, meleg barna szemek. Enyhén kreolos bőr, kb. 180 cm, ívelt ajkak, apró anyajegy a jobb szeme alatt, egyenes orr, cuki szimmetrikus pofi. Kockás ing, fehér póló, farmer. Megbizsergette a libidómat! Ja, amúgy erről beszéltem pontosan ezt nem találtam meg Dannyben.

- Sziasztok – köszöntem hangosan. A kezem a hátam mögé rejtettem.

- Szia – a másik srác. Rövidre nyírt haj, barna szemek, átlagos, de szimpatikus arc. – Nem együtt járunk kémiára? – csillant fel a felismerés szikrája.

- Megeshet.

Megbökte a barátját a könyökével a barátját, aki mellesleg nem bírt felhagyni a bámulásommal. Legyezte az egómat.

- Öhm… szia – nyögte ki végre.

- Boldogultok? – billegtem a sarkaimon. Szörnyen akartam imponálni a fiúnak.

- Igazság szerint nem – a fiúka válaszolt. Úgy fest megeredt a nyelve. Hurrá! – Charity küldött a hangfalakhoz…

- Igazi zsarnok a csaj – szakította félbe.