14. rész

Teljesen lezsibbadtam mind fizikailag, mind lelkileg, így egyéb kommentár nélkül az ágyába bújtam (előtte persze ledobtam a pulóvert meg a cipőt). Bemászott mellém, és ugyan nem ért hozzám, de a puszta közelsége már sokat segített. Megfogtam a kezét, majd a derekamra húztam. Megpuszilta az arcomat.

- Megígérem, hogy vigyázni fogok rád, rendben? – suttogta a fülembe.

- Rendben – válaszoltam lenyelve a könnyeimet. Lehunytam a szememet. Akármennyire is zaklatott voltam az álom mégis elnyomott. Remélem, ha felébredek, az egész tovatűnik…

Reggel rázogatásra keltem. Megfordultam. Az ágy szélén ült, és gyengéden mozgatta a vállamat. Istenem, de cuki! A sötét szemek, az enyhén hullámos fekete haj, a csókolnivaló ajkak, oh és az a vigyor, te jó ég!

- Éhes vagy? Anya csinált palacsintát – kérdezte kedvesen.

- Pompásan hangzik – felültem. Megdörzsöltem az arcomat. – Lezuhanyozhatok? – rettentő mocskosnak éreztem magam a tegnapi este után.

- Persze – a bal oldali ajtóra mutatott. – Találsz bent tiszta törülközőt meg egy bontatlan fogkefét.

- Remek – lecsúsztam a lepedőről. Hatalmasat nyújtóztam. – Kaphatok tiszta ruhát?

- Természetesen – a fiókjából szürke pólót meg egy fekete rövidnadrágot halászott elő. – Tessék – adta oda. Elkapta a karomat. – Jól vagy?

- Jól leszek – elengedtem. Mosolyt erőltettem az arcomra. – Tényleg – nagyot nyeltem.

Bezártam a fürdő ajtaját. Levetkőztem, és beálltam a zuhany alá. A hőmérsékletet langyosra tekertem. A vízcseppekkel szinkronban a könnyeim is eleredtek. Sajnáltam a lányt, mert nem ezt érdemelte. Vajon mit érezhet most a családja? Borzalmas tragédia!

Kevésbé leverten távoztam. A hajam vizesen omlott alá, a göncök lógtak rajtam, de legalább Tyler illatot árasztottak, és ez valamicskét megnyugtatott. Mezítláb csattogtam le a konyhába. Beszélgetés zaja ütötte meg a fülemet. Csúnya dolog hallgatózni, bár bánja fene! Kicsit visszahúzódtam a lépcső árnyékába.

- Szeretni fogod, kedves lány –köszi, Tyler.

- Tudod mi az apád véleménye a családjáról – válaszolta a nő. Kb. 170 magas, rövid, divatosra vágott vörösre festett haj, fehér bőr, keskeny ajkak. Szigorú kinézet, éles arccsontok, karcsú derék. A korához képest egész csinos.

- Jaj, anya lépjetek már túl a dolgon, hiszen hosszú évekkel ezelőtt történt! – sóhajtott.

- Egyetlen esélyt adok neki! – mutatta fel az ujját.

- Köszi, szeretlek – megölelte. Talán mégsem, olyan katasztrofális a helyzet, csak igyekeznem kell, hogy ne szúrjam el! – Nem fogsz csalódni benne!

- Szép reggelt – léptem elő a rejtekemből. – Üdvözlöm Mrs. McCall – köszöntem a lehető legilledelmesebben.

- Anya ő Angel – átkarolta a derekamat biztosítva a tulajdonjogát.

- Szólíts Naominak – kezet nyújtott, de a szeme sarkából láttam, hogyan mért végig. Gondolom, azt mérlegeli megfelelek-e az elvárásainak, ami a fia barátnőjét illeti. Az érzékeim azt súgták legyek vele óvatos, mert ravasz egy nőszemély, és hajlamos az összeesküvés elméletek gyártására. Valószínűleg arany kis kanállal a szájában született, apácák tanították szigorra, valamint hírből sem ismeri a pelenka fogalmát. Azt hiszem az első pillanatban elkönyveltük az unszimpátiát a másik iránt, de teszek rá, mert nem vele kell járnom, innentől kezdve pedig nem érdekel a drága „anyósom”.

- Rendben – vettem fel a pókerarcot. Engem se kell sajnálni, ha színészkedésről van szó.

- Hány palacsintát kérsz? – vágott műmosolyt.

- Kettő elég lesz, köszönöm – tányérra szedte.

- Kávét?

- Igen, két cukorral, köszönöm – pohárba öntötte. Figyeltem a kezét nehogy bele billenjen a pocok méreg vagy egy kis ciánkáli.

- Tyler, szívem kivinnéd az asztalhoz? – szólt a fiához.

- Persze.

- Jól figyelj rám – lépett egész közel hozzám. – ha meg mered bántani a fiamat, esküszöm nagyon megbánod! – súgta a fülembe. Az ajkai szinte mozdulatlanok maradtak. A nagy kést tartotta a kezében, amivel a gyümölcsöket szeletelte, mielőtt megzavartam.

- Ezt tekintsem fenyegetésnek? – vontam fel a szemöldököm. Nem vagyok szívbajos, így merészen a szemébe bámultam.

- Puszta figyelmeztetés, amihez tartsd magad! – lerakta a kést. Megcsörrent a nappaliban a telefon. Ott hagyott.

Leültem az asztalhoz. Gyorsan lehajtottam a feketét, majd öntettel bőven meglocsoltam a reggelimet. Némán ettem, és csak akkor álltam fel, mikor befejeztem.

- Haza viszel? – fordultam Tylerhez.

- Ühüm.

- Köszönöm szépen Naomi – hangsúlyoztam ki a lehető leggúnyosabban.

- Szívesen – felelte hasonló hangnemben.

- Megvárlak a kocsinál – sétáltam el.

Pár perc múlva már az anyósülésen ücsörögtem, mellettem a ruháim egy zacskóban.

- Mi volt ez a kis közjáték? – szólalt meg azonnal, mihelyst elindultunk.

- Anyád nem kedvel engem.

- Nem személyes a dolog, ő senkit sem szeret – próbálta eljópofizni.

- Tök mindegy – vontam meg a vállam. Max, nem hívom meg az esküvőnkre! Na jó, csak vicceltem. Nem szerepel a terveim között, hogy 18 évesen feleség legyek.