Az ólmos fáradtság rögtön utolért az emeleten. Az utolsó
energialöket segített lezuhanyozni, fogat mosni, átöltözni és bemászni az
ágyba. Mihelyst a fejem a párnához ért az álom manó már foglyul is ejtett.
Halk koppanásra ébredtem, pontosabban rövid koppanások egész
sorozatára. Felültem. Valaki kővel dobálta a házunkat. Ki a franc lehet az? Az
órám 21:24-et mutatott. Jézusom átaludtam a fél napot! A gyomrom hangosan
megkordult az éhségtől, plusz fel is ébresztettek. Hatalmas ásítás kíséretében
vánszorogtam az ablakhoz vánszorogtam. Kinyitottam, és automatikusan elhajoltam
a következő repülő darabtól. Az utcai lámpa halovány fényében tökéletesen
kivettem Dylan alakját. Kockás feltűrt ujjú ing, sötét nadrág, szürke póló,
fehér vászoncipő.
- Mit keresel itt? – kihajoltam.
- Feljöhetek? Tyler küldött – na, ez a név ütött. A szívem
nagyobb ritmusra kapcsolt.
- Hát… - gyorsan mérlegeltem a lehetőségeket. Ha beengedem
az ajtón, talán apám vagy az egyik bátyám agyon veri egy baseballütővel, opció
kettő lép érvénybe. – fel kell másznod – mutattam az öreg tölgyfára, amit én is
jó párszor használtam, mikor szobafogságba száműztek.
- Összekeversz Pókemberrel – rázta meg a fejét. Úgy fest
makacs a srác.
- Segítek – ajánlottam fel mosolyogva.
- Na, jó rendben, de ha leesem a halálom, a te lelkedet
nyomja majd! – kifújta a levegőt, és elindult a fa irányába.
- Megegyeztünk – figyeltem, ahogy ágról-ágra kapaszkodik
fel. A párkányom és a fa között van kb. egy méter távolság. Elkapta a
kinyújtott kezemet. Nem számoltam azzal, hogy nehezebb nálam, így igazi filmes
giccset vittünk végbe. Hangos puffanással értünk földet, és ő egyenesen rajtam
landolt.
- Oh, ne haragudj! Jól vagy? – kezdett el rögtön
szabadkozni.
- Csss… - szorítottam az ujjam a szájára. A tekintetünk
összeakadt egy röpke másodpercre, és be kellett vallanom magamnak, hogy
valójában nagyon helyes pasi (tudjátok az a tipikus szomszéd fiú, akibe könnyen
bele lehet zúgni). Igazából nagyon szép barna szemei vannak, az apró anyajegyek
az arcán pedig még karakteresebbé tették a pofiját. A parfümje megcsapta az
orromat, és egészen…
- Angel? – a bátyám szólított a nevemen kiszakítva az
álmodozásomból.
- Basszus! – káromkodtam. Sietve lemászott rólam. – A
tetőre, siess!
- Tyler, ezért sokkal fog lógni nekem – morgott, és
kimászott ismét az ablakon. Pont kitette a lábát, mikor betoppant Claude.
- Mi volt ez a zaj? – rontott nekem számomra érthetetlen
felháborodással.
- Csak lezuhantam az ágyról – összefontam a karomat a mellem
alatt.
- Valaki járt itt érzem a szagát – a szívem hevesebben vert.
– McCall? – szólította hangosan. Benézett az ágy alá, kitárta a szekrényemet.
- Kezdesz túllépni egy bizonyos határt – a türelmem vele
kapcsolatban gyorsan fogyott.
Austin bukkant fel, hogy megmentse a helyzetet.
- Hát, itt vagy bátyus – átkarolta a vállát. – Sütike –
biccentett felém. – Segítségre van szükségem, mert megint behalt a kocsi
motorja.
- Rejteget valakit! – szimatolt kutya módjára a levegőbe.
- Csak képzelődsz, na gyere – kihúzta a karjánál fogva.
Visszafordult és rám kacsintott. Köszit tátogtam.
- Bejössz? – dugtam ki a fejemet.
- A dobermannokat várom, meg a kivégző osztagot –
poénkodott.
- Nagyon vicces – behúztam. Megigazítottam a hajamat a
tükörbe pillantva. Annyira nem vészes a látvány. Szürke top, meg a hozzá illő
rövid naci. – Hol van Tyler?
- Nem ér rá, így engem küldött, hogy vigyázzak rád, és
elszórakoztassalak – elmosolyodott. Alig ismerem, de hamar megkedveltem a
srácot. Haláli fazon!
- Mégis merre jár? – a zöldszemű szörnyeteg fellázadt
bennem.
- Majd elmondja, ha akarja, nem az én kötelességem közölni.
- Légy szíves, ne kelljen már harapófogóval kiszednem belőled!
– leültem az ágyamra. Összefontam a karomat, annak reményében, hogy sikerül
lepleznem a melltartóm hiányát.
- A húga kórházba került – letelepedett mellém. – 8 éves,
egy igazi kis szöszke angyal. Két hónapja ismét kiújult a leukémia a
szervezetében, és valószínűleg most nem fog segíteni a csontvelő átültetés – az
arca szomorú lett. Jézusom, ez borzalmas! A testvére haldoklik én meg
megcsalásra gondoltam. Szívtelen dög vagyok!
- Nem hittem, hogy ennyire komoly dologról van szó…
- Figyelj, ne bánkódj miatta! Tyler sem szereti, ha
sajnálják, ezért kérlek, ne említsd neki, hogy tudsz róla – megfogta a
combomat, de rögtön elrántotta a kezét, mikor ránéztem.
- Rendben – bólintottam. – Szóval, hova szeretnél menni? –
váltottam kissé vidámabb témára.
- Meglepetés – elmosolyodott. Istenem, milyen helyes!
- Mit vegyek fel?
- Mindegy, mert míg alvóruhában is csinos vagy – némi pír
költözött az arcába.
- Csinosnak tartasz? – ismét összeakadt a tekintetünk.
- Igen.
- Köszi, édes tőled! – most én érintettem meg a kezét. Úgy
pattant fel a mozdulattól, mint akinek bolha csípett a fenekébe.
- Lent megvárlak! – indult az ablak felé. Azt hiszem nem
egészen helyes, amit csinálunk, és ezt ő is érzi. A barátja nője lennék, vagy
mi a fene! Tényleg járunk egyáltalán? Hűha, akadnak bőven megválaszolatlan
kérdések.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése