8. rész

- Lendyn! Most azonnal vidd haza! – utasította Austin a felhevült bátyámat. Ugrásra készült, de lefogták. – Gyerünk! – elrángatta. A szitkait még messziről visszhangozta az üres tér. – Hogy vagy? – fordult felém aggódva. Feltűrte a szürke pulcsija ujját. Hát, igen hármójuk közül mindig is ő volt a higgadtabb, aki képes észérvekkel hatni másokra és elsimítja a problémákat. Apa egyszer megsúgta, hogy, szerinte Austin igazi alfa típus.

- Fantasztikusan – újabb görcs rántott össze.

- Vedd le a gyűrűt! Hátráltat a képességeid kibontakoztatásában… - nem kellett rejtegetnem a holdkövet, mert eléggé szemet szúró, feltűnő darab.

- Nem várhatnánk? – haboztam. –Ma van a Szalagavatóm és élvezni szeretném, ha más nem legalább egy tánc erejéig – Tylerre pillantottam.

- Angel! Ez nem játék! Most kell csinálni! – sürgetett, mintha időre menne ki az egész.

- Talán kicsit lelassíthatjuk… - szólalt meg a kísérőm. Csöppet ziláltnak tűnt, de valószínűleg csak a körülmények hatása miatt.

- Tippek, haver? – vonta fel a szemöldökét Austin. Érdeklődve figyelte.

- Hallom, hogy a farkasa az enyémet szólongatja, szóval… – megállt egy kicsit. Austin reakcióját várta. – segíthet az övének.

- Ne baszd! – a szeme kikerekedett. Leesett az állam. Képesek kommunikálni a rejtett énjeink? Nagyon durva! – Komolyan? – Létezik egy elmélet. Clarence Mayfield jegyezte le pár száz éve. Az írásban azt állt, hogy a megfertőzött személy (a fajtisztákról nem szól a fáma) két lélekkel rendelkezik. Az egyiket a dicső farkas uralja, míg a nagyobb rész az emberé és az átváltozáskor a felek egyesülnek.

- Nem meséltetek róla? – nézett rovóan a bátyámra.

- Tapasztalva tanul az ember – összefonta a karjait. Az izmok dagadtak a bicepszén.

- Hunyd le a szemed! – utasított gyengéden Tyler. Haboztam egy pillanatig. – Bízz bennem! – megfogta a kezemet. Kifújtam a levegőt és csináltam, amit mondott. Apró áramütésszerű bizsergés futott végig az egész testemen. Különös kép jelent meg a belső kivetítőmben. A jelenséget egy álomhoz hasonlítanám. Hatalmas fekete farkast láttam, helyesbítek kettőt. Azonnal éreztem, hogy a kisebb a fehér csillag alakú folttal a mellkasán az enyém. Soha nem találkoztam ennél szebb állattal! Peckesen, büszkén felszegett fejjel sétált a másik felé. Tyleré rámorgott fitogtatva a dominanciát, mire „én” nem húztam be a fülem-farkam menekülve, hanem viszonoztam a hangot. Azt hiszem, ugyanolyanok vagyunk, mert nem adjuk fel könnyen a harcot. A nagyobb farkas elé lépett és gyengéden ráhelyezte a mancsát, mire reakcióként halk dorombolásszerű választ kapott. Megnyugodott.

- Ez, mennyire volt valóságos? –nyitottam ki a szemem.

- Eléggé, hogy nyerjünk némi időt – elvigyorodott. A kis gödröcskék a szája sarkában előbukkantak. A kettőnk választása a srác. Most már tudom… a farkasom a lényem része. A zene elhallatszott idáig. Valami nyálasan romantikust nyomattak, ami lassúzásért kiáltott. Usher: U got it bad című számát. – Hölgyem felkérhetem, egy táncra? – a kezét nyújtotta.

- Természetesen, uram – megfogtam. A bal keze a derekamra került, a jobb a vállamra. Ringatóztunk a lágy ritmusra. A testünk tökéletesen felvette a fonalat. Nem zavart, hogy kb. 183 cm, mert megszoktam. A legtöbben magasabbak nálam. Körbe-körbe lépkedtünk. Hamar elvesztem a mozdulatokban és elmerültem benne. A fejemet a mellkasára hajtottam. Hallgattam a szívverését. Megnyugtatott. Hirtelen, mint az égből a villámcsapás a fájdalom ismét görcsbe rántott.

- Nem várunk tovább! – szakított félbe Austin. – Vedd le azt a kurva gyűrűt! – elengedtem Tylert. Lehúztam a holdkövet és a táskámba rejtettem.

- A fészerben leveheted a ruháidat – mutatott a tárolóra, ahol a takarítók tartják a cuccaikat. – Elkísérlek! – indult utánam automatikusan.

- Állj, kis haver! – fogta meg a vállát Austin. – Nem fogod megkukkolni a húgomat meztelenül!

- Mindketten maradtok! – keltem ki magamból dühösen.

Kibújtam a drága göncökből. Leszedtem az összes ékszeremet. A hűvös levegő csiklandozta a bőrömet, ami kezdett felmelegedni a rajtam átcikázó erő hatására. A gerincem ívbe hajlott. Felüvöltettem, de már nem a saját hangomon szólaltam meg. Féltem, rettentően rettegtem, viszont a másik részem izgatottan várta az előbukkanását. Négykézlábra ereszkedtem. Ösztönösen cselekedtem. A testemből hosszú selymes, fekete szőrszálak törtek ki. Az állkapcsom sajgott, ahogy kibújtak a ragadozó fogaim. A csontjaim egyesével roppantak el és vették fel az új formájukat. Kicsordult a könnyem. Még soha életemben nem éltem át ilyen intenzív fájdalmat, mint ami most kínzott. Pont azon kezdtem el agyalni meddig tart még ez a borzalom, mikor kinyitva a szemem a farkassal néztem szembe (valaki bedobta ide az öltöző törött tükör darabjait). Hátborzongató a hasonlóság! Felemeltem a bal elülső mancsom és közelebbről megkuksiztam. Hihetetlen!  

Kilépve a fészerből két másik nálam óriásibb alakváltóval találkoztam. Tylert felismertem, mert nem sokkal ezelőtt már láthattam őt, ilyen alakban. A bátyámnál fenségesebbel még soha nem akadtam össze.

- Gyönyörű vagy! – hallottam Tyler hangját a fejemben. Oh, hát így kommunikálnak.

- Köszönöm – normál esetben biztos elpirulok, de nem ez történt. Halk morgással jeleztem az egyetértésemet.

Az erdő hívogatott, csábított, hogy fedezzem fel. Nem tudom miért tartottam ettől, hiszen nagyszerű érzés. Futásnak eredetem és átnyújtottam az irányítást a farkasomnak, hisz elérkezett az ő ideje. 18 éve várt erre a pillanatra, szóval hajrá. Futásnak eredtem és élveztem, isten igazából élveztem.

l lel� H e s ȿ� P � eni a teli holdat! – feltűrte a kockás ingje ujját, mint aki bunyóra készül berendezkedni.

- Ugyanolyan fajtiszta farkas vagyok, szóval ne merj korcsnak nevezni! – ökölbe szorult a keze, ergo erre pöccen be. – Jogom van Angellel lenni, tehát ne ugass bele, kutyuli! – szabályosan forrongtak az indultak, a levegőben apró szikrák pattantak szét.

- Mit mondtál? – ugrásra készen állt, de Austin és Lendyn lefogta.

- Nyughass! – ordította az arcába Austin. Felkeltem, mert meguntam az ücsörgést. Összerándultam a viszonylag hirtelen mozdulattól. Tyler azonnal utánam kapott.

- Vedd le róla a mocskos mancsodat! – sziszegett Claude, a vége már átalakult vicsorgássá. A szeme színe, elveszett a vakító sárgában.