20. rész

Reggel az ébresztőm ébresztett. Mennyit aludhattam? Négy vagy öt órát? Tök mindegy! Viszonylag frissnek, és üdének érzem magam. Nem fájt semmim, amit hatalmas pozitívumnak könyveltem el. Gyorsan lecsekkoltam a testemet mélyebb nyomok után kutatva, de csak halvány rózsaszín hegeket találtam. Olyan különös felszabadultság öntött el, amitől legszívesebben körbe repkednék a szobámat. Fogalmam sincs honnan fakad ez az egész szarok a világra téma, de nagyon tetszik. Egyet biztosan tudtam, hogy ma a kelleténél is szexisebbnek kell lennem. Átkotortam a szekrényemet a legfeslettebb gönceim után kutatva. Gyorsan meg is találtam! Felöltöztem, sminkeltem, begöndörítettem a hajamat, és a szokásosnál többet tollászkodtam. A tükörből igazi rámenős, dögös lotyó kacsintott vissza rám. Feldobtam a vállamra a drága Prada táskámat, majd letipegtem a lépcsőm. A mai az én napom, és aki szembe mer velem szegülni az csúnyán végzi!

- Édes, drága egyetlen Sütikém – szólított meg anya. A szendvicseket pakolta barna papírzacskókba. – mégis hova készülsz ebben a szinte semmi ruhában? Ki lóg belőle a feneked!

- Szerintem tökéletes – megpördültem, hogy jobban megszemlélhessem az említett testrészt. Nem leltem kivetni valót benne. Nem lőttem túl a célon a burgundi vörös pántnélküli minivel, ami szorosan a testemre tapadt (mély belátást engedett a dekoltázsomba). A cipőm fekete platform, harisnyát nem húztam, a füleimbe aranykarikákat aggattam, a nyakamban a hozzá illő hosszú lánc lógott.

- Szeretném ha, beugranál hozzám, a cukrászdába iskola után – sóhajtott fáradtan. Azt hiszem az utóbbi időben túl sok gondot aggattam a vállára, és nehezen birkózik meg az új Angellel (de egyelőre mi is csak a barátkozós szakasznál tartunk). Bevallom őszintén, hogy egy hangyányit sajnálom érte.

- Bocs anya nem érek rá! – hátra dobtam a hajamat. – Köszi – elvettem a reggelimet meg a pénzt. – majd jövök.

- Angel… - nem figyeltem rá többet. Most nincs energiám a lelki fröccshöz meg a kioktatáshoz!

Kölcsön kértem Lendyn Jaguárját, mert nem vagyok hajlandó beülni Charity önveszélyes tragacsába. A bátyám előre megfenyegetett, ha bármi baja esik, a dögös kocsijának kitekeri a nyakamat.  Két perc alatt kilőttem a kocsi beállónkról.

Szinte az összes pasitól kaptam „elismerő” bókot („Hé, cica megdugnálak, ráérsz ma? Jó a segged, jó a csöcsöd jó neked a Csütörtök?” –és ezek voltak a legenyhébbek) vagy füttyentést, míg elhaladtam mellettük a folyóson. A mellem feszülésig dagadt a büszkeségtől. A tekintetem a barátomat kutatta, de nem vettem észre, ám helyette kiszúrtam a szekrényénél matató Dylant. Egyetlen szó nélkül elkaptam, a falhoz vágtam, és mindenféle bevezetés nélkül lesmároltam. Köpni-nyelni nem bírt a megdöbbenéstől, de viszonozta. A kezei esetlenül hullottak alá. Röpke futó gondolatként felmerült bennem, hogy mégis honnan a picsából veszek ehhez bátorságot, de elhessegettem. Az összes eddigi elfojtott érzelmet bele vittem a csókba, és tudtam soha nem fogom megbánni, még ha a későbbiekben, súlyos következményei is lesznek.  

- Angel, te meg mi a fenét művelsz? – érintette meg a hátamat Tyler. Összerezzentem. Kinyitottam a szememet, és megfordultam. Elengedtem a lesokkolódott srácot, aki szerintem életében először nem találta a megfelelő szavakat. Lövésem sincs miért csináltam, de piszkosul jól esett.

- Amihez csak kedvem van, édesem – feleltem gúnyosan. Megtöröltem a számat. A táskámba nyúltam, és újabb réteget kentem fel az elkenődött szájfényből. Iszonyú lekezelően, és hanyagul viselkedem, amit nem egyértelműen nem érdemel meg.

- Angel… - próbálkozott Dylan is. – Jól vagy? – megfogta a karomat, mire rögtön kirántottam a szorításából.

- Hagyjatok békén mindketten! Kurvára nincs szükségem rátok! – fakadtam ki dühösen, holott nincs rá semmi okom.

- Na, ebből elég! – lépett hozzám Tyler. Mindenféle tiltakozásom és durva szitkozódásom ellenére felkapott a vállára. Természetesen a felgyülemlett diák sereg figyelmét sikerült magunkra irányítani. Valószínűleg rég lehettek ilyen durva színjátéknak a szem és fültanúi.  Néhányan biztató megjegyzést küldtek a pasimnak, amiben szépen fogalmazva arra céloztak, hogy szeretkezzen velem.

- Most azonnal tegyél le te seggfej, különben rettentően meg fogod bánni! – visítottam, mint egy ketrecébe szorult vadállat.

- Nyughass már! – gyengéden a fenekemre csapott. Megtorlásként kiengedtem a karmomat, és végig szántottam a hátát. A póló szakadt, a bőr hasadt, a vér fémes illata megcsapta az orromat. Ott belül valami éledezni kezdett bennem, és arra biztatott, hogy tépjem fel a szépfiú torkát. Kezdtem komolyan megrémülni!

A rengeteg kemikália, meg egyéb erős szúrós szagú vegyszer rögtön eltömítette az orromat, és veszettül irritált. A kémia teremben rakott le. Úgy fest, itt ma nem tartanak első órát, szóval nem fog senki megzavarni minket. Ismét súgott a belső hangocska: „szerezd meg, vedd a birtokodba, semmisítsd meg, öld meg!”. Hirtelen elfelejtettem, hogy erőszakkal hurcolt be ide. Lassan kecses léptekkel megindultam felé, csábosan megnyaltam az ajkaimat, és egyértelmű jeleket küldtem arról mihez is akarok kezdeni vele. A kezemet a mellkasára helyeztem, majd fokozatosan lejjebb csúsztattam egészen a nadrágjáig. Felemeltem a fejemet, így a tekintetünk összeakadt. A bal karomat a nyaka köré fontam, míg a jobb tovább dolgozott ott lent.

- Te is szeretnéd igaz? Érzem rajtad – suttogtam a fülébe. Az ujjaimmal finoman játszadoztam a tarkóján levő kis forgóval. A légzése átváltott zihálásba, ahogy fokoztam az élvezeteket.  Danny nem sokat ért, mint ember, de nagyon sok mindenre megtanított a férfiakkal kapcsolatban.

- Jézusom! – szisszent fel, mikor újra egymás szemébe néztünk. – A szemed teljesen sárga! – az arca rémületet tükrözött. – Kicsim - próbálkozott kedvesen. – én is szeretném, hogy megtörténjen, de nem itt és nem így – úgy beszélt, mintha vékony jégen táncolna, és bármelyik szavával azonnal összeroppanthatná az amúgy sem túl szilárd talajt a talpa alatt.

- Szarok rá mit akarsz! – halk morgás kísérte a kijelentésemet. – Kibaszottul elegem van belőled! – durván ellöktem magamtól. A mozdulattól a pad, aminek eddig támaszkodott fülsértően csikorogva csúszott hátra pár métert.

- Nem szeretnélek bántani… - a kétségbeesés határán billegett. Félt tőlem, ezt rögtön megéreztem rajta.

- Sajnálom, édesem muszáj lesz! – azzal szabályosan felüvöltöttem (pont úgy hangzott, mint egy farkas hangja). Ebben a pillanatban meginogtam pár másodpercre, de a zavar gyorsan a helyére billent, és támadtam.