Megijedtem. A karomon
futkosott a hideg, az apró szőrpihék vigyázz állásba rendezkedtek. A szívverésem a
fülemben dobogott. Hátborzongató!
Kinyílt az ajtó. Odakaptam a
tekintetem. Danny lépett be. Éreztem, hogy teljesen fel van spannolva.
- Mit beszélgetettek azzal a
sráccal? – már vártam, de nem itt és most.
- Milyen jogon kérsz számon
rajtam bármit is? – dühösen fordultam felé.
- A barátnőm vagy – elindult
az irányomba. Automatikusan hátráltam.
- Óriásit tévedsz, már nem –a
szemébe néztem. – Soha nem szerettelek.
- Hazudsz –megremegett a
szája.
- Nem, édesem, nem – fogtam a
táskám. – Nincs több mondanivalóm a számodra, Daniel – szabályosan ledöbbent és
köpni, nyelni nem bírt. Kihasználtam az alkalmat és eloldalaztam mellette.
Kifújtam a levegőt. A súly, ami régóta nyomta a mellkasom tovatűnt.
Megkönnyebbültem és lenyugodtam. Dúdolva hagytam el az épületet. Dobtam SMS-t
Charitynek, hogy nem vagyok jól, tehát mellőznie kell a társaságom.
Felszabadultam.
Beültem a kocsimba. A családi
ebéd előtt beugrottam az új kávézóba a Madison sarkán. The Dragon a neve.
Ázsiai ihletésű hangulatosnak látszó hely. Az ajtó felett kis csengők jelezték
a vendégek érkezését. A falon bekeretezett képek egész sora japán témában
(gésák, híres opera jelenetek pl. a Pillangókisasszonyból. Csocsoszan és
Pinkerton szerelmének a története, mely tragikus véget ért. Gyönyörű ária.),
kifüggesztett kimonó. A sarokban cseresznyevirágok illatoztak. A hangszórókból
viszonylag tűrhető ázsiai rockzene szólt, ami csöppet ellent mondott a
környezetnek, mégis illett hozzá. A tölgyfa pulthoz sétáltam.
Kb. 165 cm magas, a fülében
összesen 12 karika, a haja tüsi és neonkék, a szeme mélybarna. Merész smink,
enyhén napbarnított bőr. Kék trikó, zsebes katonai nadrág, elnyűtt tornacipő. A
korát 27 körülinek tippelem. Első blikkre feminista, leszbikusnak nézem. Furcsa
aura lengte körül. A poharakat törölgette.
- Hello – köszöntem. – Tejszínhabos
kávét kérek két cukorral és egy csöppnyi fahéjjal.
- Rendben. Még valamit?
- Fánkotok van? – kezdtem
megéhezni.
- Aham. Házi sütésű.
- Jöhet – felírta. – Amúgy
tetszik a kóceráj.
- Köszi. A múlt héten
nyitottunk a barátnőmmel.
- Mi indokolja a
témaválasztást?
- 18 évig laktam Tokióban.
- Izgalmas lehetett –
megcsörrent a mobilom. – Bocsi – Nadine hívott. Hamar eljutott a hír a
szakításunkról. Nem akartam részletesen kidumálni, de nem bírtam lerázni.
Bezsongott az új pasi említésekor.
- Mi a neve? – a spanyol
inkvizíció semmi a barátnőmhöz képest.
- Tyler. Tyler McCall – a
halántékom dörzsölgettem.
- Várj, várj nem az a cuki
mexikói srác a párhuzamos osztályból? – kit nem ismer a gimiben? Buta szőkének
hihetik, de valójában okos csaj.
- Biztosan – közben kihozta a
kávémat a porcukros lekváros fánkkal egyetemben. – Most leteszlek, később
beszélünk. Puszi. Szia.
- De… - kinyomtam. Most tuti
felhívja Charityt, hátha szolgálhat még további információval.
- Köszi – előhalásztam a
pénztárcám. Kifizettem. – Nincs véletlen egy szál cigid? – apa rettentően
ellenzi, mert szerinte nem tesz jót a tüdőmnek. Leszarom!
- Tessék – fekete doboz került
elő a köténye zsebéből. Kipöckölte, majd adott tüzet.
- Angel Divine – mutatkoztam
be.
- Lola Date – viszonozta.
Hangzatos!
- Különös név – letüdőztem a
cigit. Nem tört rám köhögő roham, amit pozitívumnak könyveltem el. Tényleg
megindult bennem a változás.
- Anyu munkát kapott Japánban,
Tokióban és mikor kiment 4 hónapos terhes volt. A cégnél bele szeretett a
főnökébe. Viszonylag hamar összeházasodtak innen a név. Az igazi apámmal soha
nem találkoztam, de Date mindent megadott nekem és tisztességesen nevelt
fel. Az egyetem miatt költöztem az
államokba – érdekes személynek látszik, viszont nem tudom megmagyarázni azt a
különös érzést, ami elkap vele kapcsolatban.
- Én egész életemben
Libertytownban laktam.
- Szép kis város, kedvesek az
emberek.
- Aham – a telefonom ismét
rázendített. A kijelzőre tekintettem. Anya. Valószínűleg elkészültek.
Felhajtottam a kávét és gyorsan bekaptam a fánkot. – Ne haragudj! Mennem kell –
keltem fel. – A szüleim főztek, mert szülinapom van.
- Oh, boldog szülinapot! –
benyúlt a pult alá. CD került elő. – A Visual-kei. A kedvenc együttesem, ez
szól a hangszórókból is. Fogadd el ajándékként. Legközelebb elbeszélgetünk róla
és, azt hiszem, találunk még közös témát – rám kacsintott.
- Hát, köszi – elraktam.
Furcsállottam egy kicsit.
Bepattantam a kocsiba. Haza
hajtottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése