7. rész

Az állak leestek, néhány üdítő kiömlött a konfettitől pompázó padlóra, az emberek rögtön súgdolozni kezdtek, mikor Tylerrel az oldalamon beléptem a csicsás tornaterembre. A másodperc tört részére megfagyott a levegő.  Mintha azt szűrtem volna le korábban, hogy afféle „álompárként” könyveltek el minket és most óriási csalódást okoztunk. Bármily meglepő nem hat meg különösképpen!  Charity valóban kitett magáért és a rabszolgamunka meghozta az eredményét, mert a hely igazi tündérmesére hasonlított a színes lampionokkal, a feliratokkal, a csillámporos fákkal meg a hófehér abrosszal bevont asztalokkal. A háttérben a zenét dj szolgáltatta.

- Miért bámulnak? – úgy fest nincs ehhez szokva, velem ellentétben, akinek nem nyújtott újdonságot, ha utána fordultak a folyósokon. – Nem áll jól az öltöny vagy az új frizurámmal van gond?

- Miattam van – büszkén, peckesen felemelt fejjel királynő módjára lépdeltem előre. – Dannyt várták, erre megjelenek veled – rövid keresgélést követően kiszúrtam az említett személyt. – Ja, és ne aggódj állati helyes vagy! – súgtam halkan, hogy csak ő érthesse meg.

- Komolyan? –a hangulatlámpák fényében is látszott az enyhe pír, ami a csinos pofijába költözött.

- Igen – megpusziltam. Meglepődött.

- Hé, még nem is dicsértem meg, milyen gyönyörű vagy ebben a ruhában! – szerintem most piszkosul mázlistának gondolják, mert a kísérőm lett. Mások lúzernek állítanák be, pedig nagyszerű srác! Oh, istenem miket beszélek, mikor alig ismerem pár órája. Megbolondultam!

- Köszönöm – elsimítottam egy kósza tincset.

A barátnőim már messziről integettek. Charity lazac rózsaszín kisestélyiben Peter oldalán, Nadine krémszínű koktél ruciban, feltűzött hajjal Charlesszal.  Rögtön neki estek Tylernek és faggatták az ostoba kérdéseikkel. A drága könnyedén állta a sarat.

- Kérsz valamit inni? – fordult hozzám egy idő múlva.

- Ühüm. Köszi – elsétált.

Nem bírtam nem bámulni a feneke ringását. Komolyan súlyosan vonzódom hozzá. Nadine megbökött a könyökével, hogy követel némi figyeltem, így elmerültem a lányok locsogásában. Túlkésőn szúrtam ki a veszélyt. Kb. kétméternyire a puncsos, poharas asztaltól piált Danny, a haverjaival. Azonnal elhatározásra jutottam. Nem hagyom szarban, még ha nem is sokat tehetek az ügy érdekében, mert az exem nem fog kihagyni egy ilyen remek kínálkozó alkalmat.  

- Angel, Angel, Angel… – szólongatott Charity szorgalmasan.

- Bocsi – további magyarázat nélkül elindultam a fiúk irányába. Tyler megérezhette a közeledésemet, mivel felém fordult. Rám mosolygott és elég volt ennyi idő, hogy a reflexei lankadjanak. Danny balról vitte be az első ütést. Tyler megtántorodott, az asztalba kapaszkodott. Elejtette a műanyag poharakat, a málna vörös lötty szétfröccsent a frissen vakszolt padlón. Lassított felvételként érzékeltem a történéseket. Közben pedig bennem is megmozdult egy olyan erő, aminek egészen idáig a létezéséről pusztán elképzelésem lehetett. Halk morgás tört ki a torkom mélyéről. A fogaim szabályosan sajogtak, a körmeim égtek, a tüdőm lángolt, a szívem szaporábban vert, mint valaha előtte. Be kellett csuknom a szemem, mert apró csillagok táncoltak előttem, kezdett elsötétedni a terem. A fájdalom hamar fokozódott a lábujjam hegyétől felfelé haladva a fejem búbjáig. Összegörnyedtem a gerincembe hatoló késszúráshoz hasonlatos nyilalló érzéstől.

- Hülye segg! – a külvilág valahogy kiesett erre az időre. Kinyitottam a szemem. Tyler egyetlen rúgással leterítette Dannyt. A szája felszakadt és a vércseppek bemocskolták a fehér ingét. A fémes szag elárasztotta az orromat. Az állatias énemet begerjesztette a harc.  – Ne itt! – hajolt le hozzám. Felemelt. A nyaka köré fontam a karomat. Remegtem a testemet kínzó fájdalomtól. – Nyugodj meg! – a mellkasára hajtottam a fejem. Lehunytam ismét a szememet. – Koncentrálj a szívverésemre! – más nem hallotta a szavait.

- Istenem, mi a baj? – szűrtem ki Nadine hangját a kialakult tömegben. – Megint rohama van?

- Hol az inhalálója? – Charity. Mindketten aggódtak értem, mert korábban számtalanszor megtapasztalhatták milyen, ha rám tör az asztmám, de attól már megszabadultam. Most a farkasom éledezett bennem. Kaparta a felszínt.

- Semmi baj. Kiviszem a friss levegőre az segíteni fog!   

- Vigyázz rá, Tyler, különben nem állok jót magamért! – Charity az örökké fontoskodó.

- Rendben.

Az ütemes dobolás betöltötte a fejemet. A légzésem kezdett újra szabályossá válni, a fájdalom lassan csillapodott. Úgy néz ki, beválik, de fogalmam sincs, miért működik.

Lerakott a földre. A hideg, nedves avar érintése a bőrömön, az erdő illata fokozta az érzékeimet. A testem megfeszült, a hátamba megint bele nyilallt, de most kevésbé intenzíven. Kinyitottam a szemem. A gondnok kis házától nem messze feküdtem a földön. Furcsa, ismerős illatok árasztottak el, és már rögtön azonosítottam a hozzá kötődő arcokat is. Szantálfa, méz=Claude, Vanília - narancs= Austin, Mentol- eukaliptusz=Lendyn. A bátyáim feltűntek a színen.

- Takarodj, innen korcs! – Claude. Egészen a mai napig nem gondoltam volna, hogy a jószívű Bonnie Tylert éneklő, meleg tesóm képes ilyen durván viselkedni. Hatalmasat zuhant a szememben. Óriásit csalódtam benne, mivel képes olyan valakit gyűlölni, akivel még csak el sem beszélgetett soha, ez nagyon nem rá vall. – Átvesszük a terepet, szóval leléphetsz üvölteni a teli holdat! – feltűrte a kockás ingje ujját, mint aki bunyóra készül berendezkedni.

- Ugyanolyan fajtiszta farkas vagyok, szóval ne merj korcsnak nevezni! – ökölbe szorult a keze, ergo erre pöccen be. – Jogom van Angellel lenni, tehát ne ugass bele, kutyuli! – szabályosan forrongtak az indultak, a levegőben apró szikrák pattantak szét.

- Mit mondtál? – ugrásra készen állt, de Austin és Lendyn lefogta.

- Nyughass! – ordította az arcába Austin. Felkeltem, mert meguntam az ücsörgést. Összerándultam a viszonylag hirtelen mozdulattól. Tyler azonnal utánam kapott.

- Vedd le róla a mocskos mancsodat! – sziszegett Claude, a vége már átalakult vicsorgássá. A szeme színe, elveszett a vakító sárgában.