12. rész

Lila top, feszes farmer, fekete masnis balerinacipő, ezeket választottam (se nem túl kihívó, se nem túl hétköznapi). Megfésültem, és kicsit megborzoltam a hajamat. Feldobtam némi sminket, a fülembe karikák kerültek. Tökéletes! Felkapaszkodtam a párkányra, majd mesteri ugrást hajtottam végre.

- Csaló!  - a házunk tövében találtam meg.

- Ennek a farkas dolognak néha előnyei is vannak – hátra dobtam a hajamat.

- Biztos csajból vagy? – az órájára nézett. – Alig 15 perc alatt elkészültél. Ha esetleg nem jönne össze Tylerrel, elveszlek feleségül – elmosolyodott. Szabad egyáltalán nyomulnunk egymásra?

- Ne feledd szavad! – vigyorodtam el én is.

Az autója egy kicsit régi típusú kékre festett dzsip. Beültem mellé, bekapcsoltam az övet.

- Basszus! Most jut eszembe, hogy kijárási tilalom van – csapott a kormányra.

- A halott lány miatt? – idéztem vissza a reggeli újságot.

- Apa úgy véli ez valami durvábbnak a kezdete – befordult balra.

- Valószínűleg az elmúlt 100 évben nem loptak még egy pénztárcát sem senkitől, erre most meg van egy brutálisan kivégzett csaj. Kizárt, hogy puszta véletlen legyen!

- Kíváncsi vagy a véleményemre? – rám nézett.

- Persze.

- Szerintem vérfarkas volt, és meggyilkolták. A golyó, majd a lefejezés, minden stimmel.

- De kinek lett volna útjában?

- Egy rivális falka? – vonta meg a vállát.

- Elgondolkodtató – dörzsöltem meg az állam, olyan detektívesen.

Pár perc múlva leparkolt a házuk előtt. Hamar kiderült, hogy az apja Stiles rendőrfőnök (kicsi a világ!), így elég jól informált e téren. Még kicsit rágódtunk a témán, és azt hiszem némi magán nyomozás biztos feldobná a napjaimat. Na, de ugorjunk vissza a valóságba! Mivel éhen akartam dögleni rendeltünk pizzát. Belül éreztem, hogy nem helyes, amit művelek Dylannel, de igyekeztem elnyomni azt a hangocskát a fejemben. Tylert ketten választottuk (én, és a farkasom. Tiszta skizo lettem!), viszont tényleg észre se vettem egészen tegnapig, plusz a jelenlétében szabályosan megbolondulok. Ő teljesen más tészta, ugyanis pont olyan srác, akit az első pillanatban megkedvelsz, és soha nem lennél képes lemondani róla. Bár tudnám, mit szeretnék igazából, pontosabban kit szeretnék!

- Mit szólnál valami rémisztő filmhez, ami után el se engednéd többé a kezemet? – flörtölt velem, ez egyértelmű, és ki a természetemből fakadóan nem hagyom annyiba.

- Nem ilyenek meg egy könnyen – vágtam vissza. – szóval lehet, hogy fordított helyzetbe fogunk kerülni, de ne aggódj, megvédelek a gonosz farkastól!

- Az nem te lennél? – mosolygott. Istenem, milyen édes! És azok a gödröcskék a szája sarkában… elalélok itt menten!

- Gonosznak látszom? – dögös modelleket megirigyelendő pózt vettem fel. Kinyomtam a fenekem, és a mellem.

- Hm… ezt jobban szemügyre kell vennem! – a zsebéből fekete keretes szemüveg került elő. Felrakta. Bevallom őszintén nagyon tetszett az intelligens feje. Közelebb jött, és lassan körbe sétált. – Oh, határozottan az vagy – vigyorgott.

- Én legalább nem vagyok, gyík! – dobtam vissza a labdát.

- Most feldühítettél! – viccesen morgott, és üldözőbe vett. Megjátszottam a rémült kislányt, visítva menekültem. Kb. két perc múlva elkapott a derekamnál fogva, majd óvatosan a kanapéra tett. Felém hajolva pihegett, a két karja a fejem mellett. Az arcunkat alig pár centi választotta el, és egy hajszál választott el minket a csóktól, amit ő is megérzett, mert közeledett hozzám… Felberregett az ajtócsengő.

- Pizza! – kiáltottuk kórusban. Szabályosan feltépte az ajtót, és picit sikerült meglöknie. – Ne haragudj! – fogta meg a karomat.

- Semmi baj – nem bírtam visszafojtani a kuncogásomat.

Kifizettük a vacsorát, és egy-egy dobozos kóla kíséretében felcaplattunk a szobájába. Nem mennék messzemenő leírásokba, de legyen elég annyi, hogy a bátyáim kuckójával ellentétben itt nem esek hasra a koszos ruhákban, szóval minden tiszteletem a srácé. A kaja közben benyomtuk a filmet (a Motel). Sokan utálják, mikor végig dumálod a mozit, de a kettősünktől a falba vernék a buksijukat.

- Zavarna, ha rád feküdnék? – kérdeztem meg a második rész berakása előtt.

- Nem, dehogy – kényelmesen elhelyezkedtem. A fejem a mellkasára hajtottam, a lábam az övéi közé dugtam. Átölelte a derekamat, és immár a napokban másodszor éreztem a megnyugtató biztonságot valaki oldalán. – Szerinted rossz, amit csinálunk? – szólalt meg kis idő múlva.

- Nem – válaszoltam. – Egyezzünk meg! Én nem szólok róla Tylernek, ha te sem.

- Rendben.

Így utólag visszagondolva nehéz megmondani, mikor nyomott el az álom. Talán a medencés jelenetnél, vagy a legelején? Mindegy nem számít! 

11. rész

Az ólmos fáradtság rögtön utolért az emeleten. Az utolsó energialöket segített lezuhanyozni, fogat mosni, átöltözni és bemászni az ágyba. Mihelyst a fejem a párnához ért az álom manó már foglyul is ejtett.

Halk koppanásra ébredtem, pontosabban rövid koppanások egész sorozatára. Felültem. Valaki kővel dobálta a házunkat. Ki a franc lehet az? Az órám 21:24-et mutatott. Jézusom átaludtam a fél napot! A gyomrom hangosan megkordult az éhségtől, plusz fel is ébresztettek. Hatalmas ásítás kíséretében vánszorogtam az ablakhoz vánszorogtam. Kinyitottam, és automatikusan elhajoltam a következő repülő darabtól. Az utcai lámpa halovány fényében tökéletesen kivettem Dylan alakját. Kockás feltűrt ujjú ing, sötét nadrág, szürke póló, fehér vászoncipő.

- Mit keresel itt? – kihajoltam.  

- Feljöhetek? Tyler küldött – na, ez a név ütött. A szívem nagyobb ritmusra kapcsolt.

- Hát… - gyorsan mérlegeltem a lehetőségeket. Ha beengedem az ajtón, talán apám vagy az egyik bátyám agyon veri egy baseballütővel, opció kettő lép érvénybe. – fel kell másznod – mutattam az öreg tölgyfára, amit én is jó párszor használtam, mikor szobafogságba száműztek.

- Összekeversz Pókemberrel – rázta meg a fejét. Úgy fest makacs a srác.

- Segítek – ajánlottam fel mosolyogva.

- Na, jó rendben, de ha leesem a halálom, a te lelkedet nyomja majd! – kifújta a levegőt, és elindult a fa irányába.

- Megegyeztünk – figyeltem, ahogy ágról-ágra kapaszkodik fel. A párkányom és a fa között van kb. egy méter távolság. Elkapta a kinyújtott kezemet. Nem számoltam azzal, hogy nehezebb nálam, így igazi filmes giccset vittünk végbe. Hangos puffanással értünk földet, és ő egyenesen rajtam landolt.

- Oh, ne haragudj! Jól vagy? – kezdett el rögtön szabadkozni.

- Csss… - szorítottam az ujjam a szájára. A tekintetünk összeakadt egy röpke másodpercre, és be kellett vallanom magamnak, hogy valójában nagyon helyes pasi (tudjátok az a tipikus szomszéd fiú, akibe könnyen bele lehet zúgni). Igazából nagyon szép barna szemei vannak, az apró anyajegyek az arcán pedig még karakteresebbé tették a pofiját. A parfümje megcsapta az orromat, és egészen…

- Angel? – a bátyám szólított a nevemen kiszakítva az álmodozásomból.

- Basszus! – káromkodtam. Sietve lemászott rólam. – A tetőre, siess!

- Tyler, ezért sokkal fog lógni nekem – morgott, és kimászott ismét az ablakon. Pont kitette a lábát, mikor betoppant Claude.

- Mi volt ez a zaj? – rontott nekem számomra érthetetlen felháborodással.

- Csak lezuhantam az ágyról – összefontam a karomat a mellem alatt.

- Valaki járt itt érzem a szagát – a szívem hevesebben vert. – McCall? – szólította hangosan. Benézett az ágy alá, kitárta a szekrényemet.

- Kezdesz túllépni egy bizonyos határt – a türelmem vele kapcsolatban gyorsan fogyott.

Austin bukkant fel, hogy megmentse a helyzetet.

- Hát, itt vagy bátyus – átkarolta a vállát. – Sütike – biccentett felém. – Segítségre van szükségem, mert megint behalt a kocsi motorja.

- Rejteget valakit! – szimatolt kutya módjára a levegőbe.

- Csak képzelődsz, na gyere – kihúzta a karjánál fogva. Visszafordult és rám kacsintott. Köszit tátogtam.

- Bejössz? – dugtam ki a fejemet.

- A dobermannokat várom, meg a kivégző osztagot – poénkodott.

- Nagyon vicces – behúztam. Megigazítottam a hajamat a tükörbe pillantva. Annyira nem vészes a látvány. Szürke top, meg a hozzá illő rövid naci. – Hol van Tyler?

- Nem ér rá, így engem küldött, hogy vigyázzak rád, és elszórakoztassalak – elmosolyodott. Alig ismerem, de hamar megkedveltem a srácot. Haláli fazon!

- Mégis merre jár? – a zöldszemű szörnyeteg fellázadt bennem.

- Majd elmondja, ha akarja, nem az én kötelességem közölni.

- Légy szíves, ne kelljen már harapófogóval kiszednem belőled! – leültem az ágyamra. Összefontam a karomat, annak reményében, hogy sikerül lepleznem a melltartóm hiányát.

- A húga kórházba került – letelepedett mellém. – 8 éves, egy igazi kis szöszke angyal. Két hónapja ismét kiújult a leukémia a szervezetében, és valószínűleg most nem fog segíteni a csontvelő átültetés – az arca szomorú lett. Jézusom, ez borzalmas! A testvére haldoklik én meg megcsalásra gondoltam. Szívtelen dög vagyok!

- Nem hittem, hogy ennyire komoly dologról van szó…  

- Figyelj, ne bánkódj miatta! Tyler sem szereti, ha sajnálják, ezért kérlek, ne említsd neki, hogy tudsz róla – megfogta a combomat, de rögtön elrántotta a kezét, mikor ránéztem.

- Rendben – bólintottam. – Szóval, hova szeretnél menni? – váltottam kissé vidámabb témára.

- Meglepetés – elmosolyodott. Istenem, milyen helyes!

- Mit vegyek fel?

- Mindegy, mert míg alvóruhában is csinos vagy – némi pír költözött az arcába.

- Csinosnak tartasz? – ismét összeakadt a tekintetünk.

- Igen.

- Köszi, édes tőled! – most én érintettem meg a kezét. Úgy pattant fel a mozdulattól, mint akinek bolha csípett a fenekébe.

- Lent megvárlak! – indult az ablak felé. Azt hiszem nem egészen helyes, amit csinálunk, és ezt ő is érzi. A barátja nője lennék, vagy mi a fene! Tényleg járunk egyáltalán? Hűha, akadnak bőven megválaszolatlan kérdések. 

10. rész

A Sárkány zárva tartott. A táblán a következő szöveg állt: „Renoválás miatt lehúztuk a rolót. Nyitás előbb vagy utóbb.” Átsétáltunk a szemben levő kávézóba.  A pincérnő arcát elnézve valószínűleg még neki is nagyon reggel lehet. Gofrit kértem, eperrel és tejszínhabbal, mellé hatalmas bögre kávét. Valaki az asztalunknál felejtette az újságot. Nem mintha unatkoznék, de bele kukkantottam, mert hírek terén napra készen a legjobb. „Zyra Fallent holtan találták”- így kezdődött a szalagcím a fedőlapon. Széthajtottam a további információ reményében. Megjegyezném, hogy Libertytown alapjáraton csendes kis város, tipikusan az-az itt nem történik soha semmi típusú (kiábrándító!). „A 22 éves Zyra Fallenre tegnap este talált rá a még most is zaklatott állapotban levő idős hölgy kutyasétáltatás közben. A testet rengeteg horzsolás borította, 7-szer lőtték meg, de valószínűleg mégsem ez vezetett a fiatal lány tragikus halálához (az időpontot hajnali 2 körülire becsülik). A fejet pár méterrel arrébb találták meg. Szabályosan lefejezték. A boncolás szerint az eszköz, amivel végre hajtották éles, vékony pengéjű kard lehetett. Egyelőre még nem találtak gyanúsítottat az ügyben, de a nyomozás folyamatban van.  Egész Libertytown megrendült a hír hallatán…” A továbbiakban az érdemeit sorolták, meg a szülőktől és a barátoktól idéztek. Közölték a tabló képét. Azt hiszem láttam már korábban is… talán az utcán sétálni vagy a boltban. A másik fotó az erdőben készült a gyilkosság helyszínén. A lány kicsavarodott végtagokkal fekszik anyaszült meztelenül a feje nélkül. Jézusom!

- Ismerted? – nyomtam Tyler orra alá az újságot.

- Nem – futotta át a cikket. Közben nagyban táplálkozott.

- Különös, mert számomra szabályos kivégzésnek tűnik – alaposabban szemlélve a sérülések tökéletesen passzolnak. – Téged nem emlékeztet valamire?

- Rémeket látsz – vonta meg a vállát. – Libertytownban azt is meghallják, ha a másik fingik egyet. Na, majd pont, egy vérfarkas gyilkosságot nem vesznek észre. Szerintem csak szimplán szerencsétlen volt – megvonta a vállát.

- Én nem hiszem – nagyon gyanúsnak tűnik az egész! A mobilom ismét rázendített. Kikapcsoltam.

- Ugyan már ez a kis város a kelleténél is döglöttebb! – megtörölte a száját a szalvétával.

- Csak neked legyen igazad – a gyomromban a görcs nem akart megszűnni. Rettentő rossz előérzet kerülgetett.

- Nem lesz semmi baj – megszorította a kezemet. – meg különben is az én feladatom vigyázni rád! – elmosolyodott. Egy nagyon picit megnyugodtam, mert tudtam, hogy simán tűzbe teszi értem a kezét. Hihetetlen mennyire megbízom egy srácban, akit alig pár órája ismerek!

- Köszi – kényszeredetten elmosolyodtam. A vállára hajtottam a fejemet. Kinéztem az ablakon. –Oh, bassza meg! – felültem. Claude közeledett totál felspannolva fekete napszemüveg mögé rejtve az arcát. – A rohadt életbe!

- Mi a baj? – arra fordította a tekintetét. – Oh, bakter!

- Még beszélünk – felpattantam. Gyorsan megpusziltam, és kislisszantam mellőle. – Szia - felkaptam a táskám, és megcéloztam a női mosdót.

Felmásztam az ablak alatti kis párkányra. Kifeszítettem az üveget, és kis szökkenéssel sikerült elkapnom a peremet. Felkapaszkodtam, ugrottam, majd egy macska ügyességével a talpon landoltam.

- Ugyan már Sütike! – összefont karral várt a sikátor végén. Elégedetten vigyorgott. – Hova-hova?

- A tegnapi viselkedésed után ne merj nekem jó pofizni! – mordultam rá.

- Anya küldött, hogy vigyelek haza – elővette a telefonját. Leadta a drótot miszerint egyben vagyok, és nem erőszakolt meg annak a tetű McCallnak a fia.

- Na, látod pont, ezért az újabb beszólásodért nem szólok többet hozzád! – elindultam az otthonunk irányába.

- Úgy sem bírod ki! – játékosan megbökte az oldalam. Próbált megbékíteni, de most az egyszer nem fog neki sikerülni.

- Ne merj fogadni is rá! – vágtam vissza dühösen.

Természetesen anyától és apától megkaptam a fejmosást. Egy-kettőt kiemelnék: „ Hogy lehetsz ennyire felelőtlen, hogy egész éjszakára kimaradsz egy ismeretlen fiúval?”- anya. „  Bogárka, nem viselkedhetsz felelőtlenül, mert nem illik a Divine család nevéhez!” – apa. Bla, bla, bla… Így folytatódott további fél órán keresztül, míg el nem hangzott a szobafogság szó. Na, erre durrantam be igazán!  „Míg az én házamban laksz, az én szabályaimat kell követned, Bogárka!”

- Oh, ezen ne múljék! – pattantam fel tajtékozva a kanapéról. – Az egyetemre félre tett pénzemből futja, majd albérletre, és ha kispórolok pár dollárt, talán nem halok éhen a következő hetekben, míg munkát nem találok – ismerem őket, tehát előre sejtettem, hogy majd ütni fog a kifakadásom.

- Mondd meg őszintén Sütike mégis mit csináljunk? – rogyott le anya fáradtan. A kezébe temette az arcát. Azt hiszem sikerült teljesen kiborítanom. Basszus!

- Csak szeretném, ha nagyobb teret adnátok nekem ennyi az egész – talán egy picit túllőttem a célon!

- Bogárka attól, mert tegnap betöltötted a 18-at még mindig a kislányunk vagy, és épp ezért szeretnénk megóvni a veszélytől! – apa is lejjebb vette a hangerőt.

- Higgyétek el, hogy tudom mi a helyes, és mi nem – kezdett javulni a helyzet, így a farkasom sem késztetett újabb rohamokra. Ha sikerül egyensúlyt teremtenem az életemben, utána következhet megtanulni, hogyan kontrolláljam magam. – Teszek egy ígéretet, rendben? – fújtam ki a levegőt.

- Rendben, Sütike – bólintott anya.

- Mostantól felelősségteljesen fogok viselkedni – adtam meg a békítő jobbot. Jöhetett a nagy ölelkezés, és a szeretjük egymást szöveg. A Divine családban átmenetileg meg lettek oldva a problémák. A kérdés az, vajon meddig?

9. rész

Mégsem sikerült elkerülnöm, hogy Tyler ne szemlélhessen meg full pucéran. Mellettem durmolt Ádám- kosztümben. A fejem a mellkasán nyugodott, az egyik karjával átölelt. Elmosolyodtam. Megemelkedtem kicsit. Nem bírtam ki kukkolás nélkül. A lába között méretes szerszám feküdt petyhüdten. Oh, istenem! Természetesen ezt a pillanatot választotta az ébredésre. Összeakadt a tekintetünk.

- Szép darab! – dicsértem meg. Nem is lepleztem a leskelődést. Minek tagadjam, hisz nőből lennék vagy mi a túró? A szüleim megfogalmazásával élve, pedig már szexuálisan aktív vagyok.

- Basszus! – fülig vörösödött. A kezével igyekezett a legtöbbet eltakarni a szerszámából. Lám, lám úgy fest szégyenlős a szentem. – Ne haragudj! Nem szokásom az első randit követően meztelenül mutatkozni – iszonyúan zavarba jött. Felpattant. Próbált keresni bármi használhatót, amivel elfedhetné.

- Figyelj csak, mi volna, ha kezdenénk magunkkal valamit, ha már egyszer levetkőztünk? – csábosan végig simítottam a keskeny derekamon. Megkívántam, ami nem csoda, mert a teste tökéletesen kidolgozott. A szexi szőrcsík a köldöke alatt, a dagadó izmok, az eres keze, a csípője vonala. Az összkép egyenesen durva dolgokra késztette a fantáziámat.

- Angel! – szabályosan felhorkant. – Mi ütött beléd? – valószínűleg nem bánná az akciót, de túlságosan úriember ahhoz, hogy itt menten leteperjen.

- Fogalmam sincs – visszakattant a normális énem. Megdörzsöltem a halántékom. Enyhén fájt a fejem és jól eső fáradtság áradt szét bennem. – Nem vagyok ám ilyen ribanc, ez csak a látszat – helyre lehet még hozni? – Törölhetnénk az előbbi mondatot? Légy szíves! – most én pirultam el.

- Rendben – elvigyorodott. – Maradj itt, előkerítem a ruháinkat!

- Oké – összezártam a combjaimat.

Nem sok idő telt el a visszatéréséig. A gondolataim száguldottak ez egyik végletből a másikba. A farkasom olyanokra késztett, amiket józanésszel még véletlen se tennék meg. Felcsípem Tylert, kidobom Dannyt, a bálra partnert cserélek, szexre invitálom. Vajon a kimondatlan vágyaimat váltja valóra? És mi van, ha nincs is köze ennek a likantrópiához?  Mi van, ha csak simán beképzelem? Jézusom! Minél inkább elmélyedek a témában, annál inkább meredekebb.  Teljesen elmerültem és észre se vettem, hogy szólongat.

- Tessék? – kaptam fel a fejem. Az esti öltönye kicsit gyűrötten lógott rajta. A nyakkendő megkötetlenül, az inge kigombolva, így engedni látatta a csodás felsőtestét. Átnyújtotta a gönceimet. – Köszi – elvettem. – Elfordulnál? – nem mintha még volna rejtegetnivalóm azok után, hogy csupaszon ébredtem a karjaiban. – Köszi – bele bújtam a ruciba, majd cipő. Visszahúztam a gyűrűt. A kis tükörben szemügyre vettem, mennyire festek rémesen. Hát, eléggé. Zsebkendővel letöröltem a sarat, amiről fogalmam sincs, miként került rám. A hajam igyekeztem az ujjaimmal megzabolázni több, kevesebb sikerrel. Áh, leszarom! – Austin hova tűnt? – befejeztem. Visszadobtam a tükröt.

- Nem tudom – vonta meg a vállát. – Nem vagy éhes? Mert én igen – hadart. Az esti viselkedését követően nem gondolnám, hogy valójában, mennyire szégyenlős. – Közben beszélgethetünk…

- Jót ötlet – mellette lépkedtem. Az avar nedves, az ágak ropogtak a lábunk alatt. – Ugye nem támadtam meg egy őzet sem? Nem szeretném, ha Bambi miattam sírna – elviccelni egyszerűbb. Valójában megijedtem attól, hogy nem emlékeztem az éjszaka további részére.

- Nem hiszem – rázta meg a fejét. – Ne aggódj teljesen normális, ha nem rémlenek a történtek. Előfordul, főleg az első átalakulások után – próbált megvigasztalni. Rendes srác!

- Biztos? – kérdeztem félve. A barna szemeibe néztem. Megerősítést vártam. 

- Igen – kedvesen mosolygott. Megnyugodtam.

- Igazából meg kellene ismerkednünk. Enyhén gyors a tempó, és én nem vagyok olyan „Ugorj a pasira. El ne ereszd!”- típusú lány, és… - nem folytathattam, mert rázendített a mobilom. Selena Gomez: Hit the lights. Mi van? Szerintem remek szám! A kijelző anyut írta ki. Na, jön a „hol a fenében voltál egész este” – című történet.

- Igen? – szóltam bele a lehető legbájosabb hangon.

- Most azonnal gyere haza! Halálra aggódjuk magunkat, te pedig meglógsz McCall fiával! Ha, nem vagy itthon fél óra múlva… - kezdődik. A szemünkben valószínűleg a név egyenlő az Antikrisztuséval – Istenre esküszöm, hogy a rendőrséget küldöm utánad! Világosan fogalmaztam? – kis híján kiszakadt a dobhártyám. El kellett tartanom a fülemtől a készüléket, különben megsüketülök.

- Elmúltam 18, szóval a ház szabálya szerint nem muszáj időre otthon lennem – legalábbis a fiúknál így megy.

- Fél óra – azzal bontotta a vonalat.

- Nem érdekel! Akkor is megreggelizünk! – visszaejtettem a telefont. Igazság szerint nem kiabáltam, csak kijelentettem az akaratomat.   

- Nem lesz baj ebből?

- Leszarom! – lázadjunk ezerrel!

- Így se kedvelnek a szüleid, szerintem nem kéne tetőzni a dolgokat…

- Nem nekik kell elviselniük téged, hanem nekem – rámosolyogtam.

A nap 100 ágra sütött, mire elhagytuk az erdőt. Az egyedüli autó a parkolóban a világoskék Chrysler. Beültünk. Az ülés eléggé felmelegedett és picit sütötte a fenekem, de lejjebb rángattam a szoknyámat. Probléma megoldva! 

-A Sárkányba menjünk a Madisonon – indítványoztam, mert valami baszta a csőröm a csajjal kapcsolatban.

- Felőlem oké.

- Helyes – elmosolyodtam. Korainak tartottam megfogni a kezét, de az ujjaink súrolták egymást. Durr bele módon kezdtük, és nem szeretném, ha emiatt hamar kiégnénk.

t. ~ � > / ȿ� P � n>

- Mit mondtál? – ugrásra készen állt, de Austin és Lendyn lefogta.

- Nyughass! – ordította az arcába Austin. Felkeltem, mert meguntam az ücsörgést. Összerándultam a viszonylag hirtelen mozdulattól. Tyler azonnal utánam kapott.

- Vedd le róla a mocskos mancsodat! – sziszegett Claude, a vége már átalakult vicsorgássá. A szeme színe, elveszett a vakító sárgában. 

8. rész

- Lendyn! Most azonnal vidd haza! – utasította Austin a felhevült bátyámat. Ugrásra készült, de lefogták. – Gyerünk! – elrángatta. A szitkait még messziről visszhangozta az üres tér. – Hogy vagy? – fordult felém aggódva. Feltűrte a szürke pulcsija ujját. Hát, igen hármójuk közül mindig is ő volt a higgadtabb, aki képes észérvekkel hatni másokra és elsimítja a problémákat. Apa egyszer megsúgta, hogy, szerinte Austin igazi alfa típus.

- Fantasztikusan – újabb görcs rántott össze.

- Vedd le a gyűrűt! Hátráltat a képességeid kibontakoztatásában… - nem kellett rejtegetnem a holdkövet, mert eléggé szemet szúró, feltűnő darab.

- Nem várhatnánk? – haboztam. –Ma van a Szalagavatóm és élvezni szeretném, ha más nem legalább egy tánc erejéig – Tylerre pillantottam.

- Angel! Ez nem játék! Most kell csinálni! – sürgetett, mintha időre menne ki az egész.

- Talán kicsit lelassíthatjuk… - szólalt meg a kísérőm. Csöppet ziláltnak tűnt, de valószínűleg csak a körülmények hatása miatt.

- Tippek, haver? – vonta fel a szemöldökét Austin. Érdeklődve figyelte.

- Hallom, hogy a farkasa az enyémet szólongatja, szóval… – megállt egy kicsit. Austin reakcióját várta. – segíthet az övének.

- Ne baszd! – a szeme kikerekedett. Leesett az állam. Képesek kommunikálni a rejtett énjeink? Nagyon durva! – Komolyan? – Létezik egy elmélet. Clarence Mayfield jegyezte le pár száz éve. Az írásban azt állt, hogy a megfertőzött személy (a fajtisztákról nem szól a fáma) két lélekkel rendelkezik. Az egyiket a dicső farkas uralja, míg a nagyobb rész az emberé és az átváltozáskor a felek egyesülnek.

- Nem meséltetek róla? – nézett rovóan a bátyámra.

- Tapasztalva tanul az ember – összefonta a karjait. Az izmok dagadtak a bicepszén.

- Hunyd le a szemed! – utasított gyengéden Tyler. Haboztam egy pillanatig. – Bízz bennem! – megfogta a kezemet. Kifújtam a levegőt és csináltam, amit mondott. Apró áramütésszerű bizsergés futott végig az egész testemen. Különös kép jelent meg a belső kivetítőmben. A jelenséget egy álomhoz hasonlítanám. Hatalmas fekete farkast láttam, helyesbítek kettőt. Azonnal éreztem, hogy a kisebb a fehér csillag alakú folttal a mellkasán az enyém. Soha nem találkoztam ennél szebb állattal! Peckesen, büszkén felszegett fejjel sétált a másik felé. Tyleré rámorgott fitogtatva a dominanciát, mire „én” nem húztam be a fülem-farkam menekülve, hanem viszonoztam a hangot. Azt hiszem, ugyanolyanok vagyunk, mert nem adjuk fel könnyen a harcot. A nagyobb farkas elé lépett és gyengéden ráhelyezte a mancsát, mire reakcióként halk dorombolásszerű választ kapott. Megnyugodott.

- Ez, mennyire volt valóságos? –nyitottam ki a szemem.

- Eléggé, hogy nyerjünk némi időt – elvigyorodott. A kis gödröcskék a szája sarkában előbukkantak. A kettőnk választása a srác. Most már tudom… a farkasom a lényem része. A zene elhallatszott idáig. Valami nyálasan romantikust nyomattak, ami lassúzásért kiáltott. Usher: U got it bad című számát. – Hölgyem felkérhetem, egy táncra? – a kezét nyújtotta.

- Természetesen, uram – megfogtam. A bal keze a derekamra került, a jobb a vállamra. Ringatóztunk a lágy ritmusra. A testünk tökéletesen felvette a fonalat. Nem zavart, hogy kb. 183 cm, mert megszoktam. A legtöbben magasabbak nálam. Körbe-körbe lépkedtünk. Hamar elvesztem a mozdulatokban és elmerültem benne. A fejemet a mellkasára hajtottam. Hallgattam a szívverését. Megnyugtatott. Hirtelen, mint az égből a villámcsapás a fájdalom ismét görcsbe rántott.

- Nem várunk tovább! – szakított félbe Austin. – Vedd le azt a kurva gyűrűt! – elengedtem Tylert. Lehúztam a holdkövet és a táskámba rejtettem.

- A fészerben leveheted a ruháidat – mutatott a tárolóra, ahol a takarítók tartják a cuccaikat. – Elkísérlek! – indult utánam automatikusan.

- Állj, kis haver! – fogta meg a vállát Austin. – Nem fogod megkukkolni a húgomat meztelenül!

- Mindketten maradtok! – keltem ki magamból dühösen.

Kibújtam a drága göncökből. Leszedtem az összes ékszeremet. A hűvös levegő csiklandozta a bőrömet, ami kezdett felmelegedni a rajtam átcikázó erő hatására. A gerincem ívbe hajlott. Felüvöltettem, de már nem a saját hangomon szólaltam meg. Féltem, rettentően rettegtem, viszont a másik részem izgatottan várta az előbukkanását. Négykézlábra ereszkedtem. Ösztönösen cselekedtem. A testemből hosszú selymes, fekete szőrszálak törtek ki. Az állkapcsom sajgott, ahogy kibújtak a ragadozó fogaim. A csontjaim egyesével roppantak el és vették fel az új formájukat. Kicsordult a könnyem. Még soha életemben nem éltem át ilyen intenzív fájdalmat, mint ami most kínzott. Pont azon kezdtem el agyalni meddig tart még ez a borzalom, mikor kinyitva a szemem a farkassal néztem szembe (valaki bedobta ide az öltöző törött tükör darabjait). Hátborzongató a hasonlóság! Felemeltem a bal elülső mancsom és közelebbről megkuksiztam. Hihetetlen!  

Kilépve a fészerből két másik nálam óriásibb alakváltóval találkoztam. Tylert felismertem, mert nem sokkal ezelőtt már láthattam őt, ilyen alakban. A bátyámnál fenségesebbel még soha nem akadtam össze.

- Gyönyörű vagy! – hallottam Tyler hangját a fejemben. Oh, hát így kommunikálnak.

- Köszönöm – normál esetben biztos elpirulok, de nem ez történt. Halk morgással jeleztem az egyetértésemet.

Az erdő hívogatott, csábított, hogy fedezzem fel. Nem tudom miért tartottam ettől, hiszen nagyszerű érzés. Futásnak eredetem és átnyújtottam az irányítást a farkasomnak, hisz elérkezett az ő ideje. 18 éve várt erre a pillanatra, szóval hajrá. Futásnak eredtem és élveztem, isten igazából élveztem.

l lel� H e s ȿ� P � eni a teli holdat! – feltűrte a kockás ingje ujját, mint aki bunyóra készül berendezkedni.

- Ugyanolyan fajtiszta farkas vagyok, szóval ne merj korcsnak nevezni! – ökölbe szorult a keze, ergo erre pöccen be. – Jogom van Angellel lenni, tehát ne ugass bele, kutyuli! – szabályosan forrongtak az indultak, a levegőben apró szikrák pattantak szét.

- Mit mondtál? – ugrásra készen állt, de Austin és Lendyn lefogta.

- Nyughass! – ordította az arcába Austin. Felkeltem, mert meguntam az ücsörgést. Összerándultam a viszonylag hirtelen mozdulattól. Tyler azonnal utánam kapott.

- Vedd le róla a mocskos mancsodat! – sziszegett Claude, a vége már átalakult vicsorgássá. A szeme színe, elveszett a vakító sárgában. 

7. rész

Az állak leestek, néhány üdítő kiömlött a konfettitől pompázó padlóra, az emberek rögtön súgdolozni kezdtek, mikor Tylerrel az oldalamon beléptem a csicsás tornaterembre. A másodperc tört részére megfagyott a levegő.  Mintha azt szűrtem volna le korábban, hogy afféle „álompárként” könyveltek el minket és most óriási csalódást okoztunk. Bármily meglepő nem hat meg különösképpen!  Charity valóban kitett magáért és a rabszolgamunka meghozta az eredményét, mert a hely igazi tündérmesére hasonlított a színes lampionokkal, a feliratokkal, a csillámporos fákkal meg a hófehér abrosszal bevont asztalokkal. A háttérben a zenét dj szolgáltatta.

- Miért bámulnak? – úgy fest nincs ehhez szokva, velem ellentétben, akinek nem nyújtott újdonságot, ha utána fordultak a folyósokon. – Nem áll jól az öltöny vagy az új frizurámmal van gond?

- Miattam van – büszkén, peckesen felemelt fejjel királynő módjára lépdeltem előre. – Dannyt várták, erre megjelenek veled – rövid keresgélést követően kiszúrtam az említett személyt. – Ja, és ne aggódj állati helyes vagy! – súgtam halkan, hogy csak ő érthesse meg.

- Komolyan? –a hangulatlámpák fényében is látszott az enyhe pír, ami a csinos pofijába költözött.

- Igen – megpusziltam. Meglepődött.

- Hé, még nem is dicsértem meg, milyen gyönyörű vagy ebben a ruhában! – szerintem most piszkosul mázlistának gondolják, mert a kísérőm lett. Mások lúzernek állítanák be, pedig nagyszerű srác! Oh, istenem miket beszélek, mikor alig ismerem pár órája. Megbolondultam!

- Köszönöm – elsimítottam egy kósza tincset.

A barátnőim már messziről integettek. Charity lazac rózsaszín kisestélyiben Peter oldalán, Nadine krémszínű koktél ruciban, feltűzött hajjal Charlesszal.  Rögtön neki estek Tylernek és faggatták az ostoba kérdéseikkel. A drága könnyedén állta a sarat.

- Kérsz valamit inni? – fordult hozzám egy idő múlva.

- Ühüm. Köszi – elsétált.

Nem bírtam nem bámulni a feneke ringását. Komolyan súlyosan vonzódom hozzá. Nadine megbökött a könyökével, hogy követel némi figyeltem, így elmerültem a lányok locsogásában. Túlkésőn szúrtam ki a veszélyt. Kb. kétméternyire a puncsos, poharas asztaltól piált Danny, a haverjaival. Azonnal elhatározásra jutottam. Nem hagyom szarban, még ha nem is sokat tehetek az ügy érdekében, mert az exem nem fog kihagyni egy ilyen remek kínálkozó alkalmat.  

- Angel, Angel, Angel… – szólongatott Charity szorgalmasan.

- Bocsi – további magyarázat nélkül elindultam a fiúk irányába. Tyler megérezhette a közeledésemet, mivel felém fordult. Rám mosolygott és elég volt ennyi idő, hogy a reflexei lankadjanak. Danny balról vitte be az első ütést. Tyler megtántorodott, az asztalba kapaszkodott. Elejtette a műanyag poharakat, a málna vörös lötty szétfröccsent a frissen vakszolt padlón. Lassított felvételként érzékeltem a történéseket. Közben pedig bennem is megmozdult egy olyan erő, aminek egészen idáig a létezéséről pusztán elképzelésem lehetett. Halk morgás tört ki a torkom mélyéről. A fogaim szabályosan sajogtak, a körmeim égtek, a tüdőm lángolt, a szívem szaporábban vert, mint valaha előtte. Be kellett csuknom a szemem, mert apró csillagok táncoltak előttem, kezdett elsötétedni a terem. A fájdalom hamar fokozódott a lábujjam hegyétől felfelé haladva a fejem búbjáig. Összegörnyedtem a gerincembe hatoló késszúráshoz hasonlatos nyilalló érzéstől.

- Hülye segg! – a külvilág valahogy kiesett erre az időre. Kinyitottam a szemem. Tyler egyetlen rúgással leterítette Dannyt. A szája felszakadt és a vércseppek bemocskolták a fehér ingét. A fémes szag elárasztotta az orromat. Az állatias énemet begerjesztette a harc.  – Ne itt! – hajolt le hozzám. Felemelt. A nyaka köré fontam a karomat. Remegtem a testemet kínzó fájdalomtól. – Nyugodj meg! – a mellkasára hajtottam a fejem. Lehunytam ismét a szememet. – Koncentrálj a szívverésemre! – más nem hallotta a szavait.

- Istenem, mi a baj? – szűrtem ki Nadine hangját a kialakult tömegben. – Megint rohama van?

- Hol az inhalálója? – Charity. Mindketten aggódtak értem, mert korábban számtalanszor megtapasztalhatták milyen, ha rám tör az asztmám, de attól már megszabadultam. Most a farkasom éledezett bennem. Kaparta a felszínt.

- Semmi baj. Kiviszem a friss levegőre az segíteni fog!   

- Vigyázz rá, Tyler, különben nem állok jót magamért! – Charity az örökké fontoskodó.

- Rendben.

Az ütemes dobolás betöltötte a fejemet. A légzésem kezdett újra szabályossá válni, a fájdalom lassan csillapodott. Úgy néz ki, beválik, de fogalmam sincs, miért működik.

Lerakott a földre. A hideg, nedves avar érintése a bőrömön, az erdő illata fokozta az érzékeimet. A testem megfeszült, a hátamba megint bele nyilallt, de most kevésbé intenzíven. Kinyitottam a szemem. A gondnok kis házától nem messze feküdtem a földön. Furcsa, ismerős illatok árasztottak el, és már rögtön azonosítottam a hozzá kötődő arcokat is. Szantálfa, méz=Claude, Vanília - narancs= Austin, Mentol- eukaliptusz=Lendyn. A bátyáim feltűntek a színen.

- Takarodj, innen korcs! – Claude. Egészen a mai napig nem gondoltam volna, hogy a jószívű Bonnie Tylert éneklő, meleg tesóm képes ilyen durván viselkedni. Hatalmasat zuhant a szememben. Óriásit csalódtam benne, mivel képes olyan valakit gyűlölni, akivel még csak el sem beszélgetett soha, ez nagyon nem rá vall. – Átvesszük a terepet, szóval leléphetsz üvölteni a teli holdat! – feltűrte a kockás ingje ujját, mint aki bunyóra készül berendezkedni.

- Ugyanolyan fajtiszta farkas vagyok, szóval ne merj korcsnak nevezni! – ökölbe szorult a keze, ergo erre pöccen be. – Jogom van Angellel lenni, tehát ne ugass bele, kutyuli! – szabályosan forrongtak az indultak, a levegőben apró szikrák pattantak szét.

- Mit mondtál? – ugrásra készen állt, de Austin és Lendyn lefogta.

- Nyughass! – ordította az arcába Austin. Felkeltem, mert meguntam az ücsörgést. Összerándultam a viszonylag hirtelen mozdulattól. Tyler azonnal utánam kapott.

- Vedd le róla a mocskos mancsodat! – sziszegett Claude, a vége már átalakult vicsorgássá. A szeme színe, elveszett a vakító sárgában. 

6. rész

Pontban 20:00-kor csengettek. Lesiettem a lépcsőn. Apa, anya és a bátyáim már várták az udvarlómat vakura készen.  Claude ronda szemekkel ajándékozott meg, ha tekintettel ölni lehetne, itt menten összeesnék a cuki rucimban. „Ne tedd!” – üzente felém némán. Ügyet se vetettem rá. A szívem a dupláját verte, a torkomban gombóc, a pillangók a gyomromban vad táncot jártak. Kinyitottam az ajtót. Életemben nem találkoztam helyesebb fiúval. A fekete szmokingban, a fekete zsinór nyakkendőben és a fehér a mellkasán enyhén feszülő fehér ingben igazi hercegnek tűnt. A fekete tincseit megzabolázta, levágatta. A bal kezében műanyag dobozban pompázó vörös rózsa piros szalagon (rögtön Belle jutott eszembe a Szépség és a szörnyetegből, az üvegbura alatt levő rózsa. Az örök szerelem szimbóluma.). Mindkettőnk szája automatikusan mosolyra húzódott.

- Drágám, Danny plasztikai műtéten esett át? – szólalt meg anya elsőként. Mindig is csodáltam azon képességéért, hogy egyben tartja a családot. Stramm 170 magas nő dús, erősen göndör vörös félhosszú hajával és a zöld szemeivel.

- Nem. Szakítottunk. Bemutatom Tylert – szándékosan nem mondtam ki a vezetéknevét.

- Hát, gyorsan megtaláltad a vigasz bukszádat – idézett pontosan Lendyn a Csaj nem jár egyedül című filmből. – Büszke vagyok rád, kicsi sütike – gyakran hívnak így itthon, mert gyerekként folyton elcsentem az ebéd utánra félretett csokis nassolnivalókat a cicás bödönből.

- Üdvözöllek, fiam – lépett előre apa a széles mellkasával. 190 magas, őszülő sötét hajjal, sötét mélyen ülő szemekkel. – Nathan Divine – nyújtotta ki a kérges markát.

- Tyler McCall – viszonozta állva a méregető pillantást. Apa ábrázata a másodperc röpke töredéke alatt elsötétült. Anya falfehérre sápadt és a szája elé kapta a manikűrözött kezét. A helyzetet Austin mentette meg ugyanis elkapta a lefelé hulló drága masinát.

- Mosolyt kérek – tartotta a szeme elé. Gyorsan átöleltem a derekát a vaku pedig villant.

- Majd jövök – vetettem oda. Megragadtam a kezét és villám gyorsan kihúztam az ajtón, majd bevágtam mögöttünk.

- Mi volt ez? – torpant meg értetlenül. Úgy fest, nem én vagyok az egyetlen, akit nem világosítottak fel.

- Induljunk, mielőtt kitörne a III. világháború – szinte felrántottam a világoskék Chrysler ajtaját.

- Oké, ha már ilyen sürgős – beszálltunk. Elfordította a kulcsot és bepöccent a motor. Kifarolt a kocsi feljárónkról, majd kilőtt egyenesen. – Csináltam valami rosszat vagy mondtam? – nézett rám kétségbeesetten.  

- Nem a mi hibánk, az apáinknak van egy elrendezetlen ügye a múltból – megigazítottam a biztonsági övet, mert eléggé bevágott a mellemnél.

- Oh, arról hallottam, de nem akartam, hogy befolyásoljon bármit is, ami köztünk alakul ki…

- Szóval szerinted köztünk kialakul valami? – szakítottam félbe. Összeakadt a tekintetünk.

- Igen – bólintott. Elmosolyodott. Imádom a gödröcskéit. – Miért te nem így érzed?

- De – megsimogattam a combját. – Nagyon is.

- Mi a véleményed arról, hogy lehet csak a farkasaink vonzódnak egymáshoz? – felkaptam a fejem. Ugyanez a kérdés fogant meg bennem nem annyira régen. Különös…

- Számít az, ha már együtt vagyunk? – vontam meg a vállam.

- Az-az igazság egy ideje már figyeltelek titokban, de nem vettél észre… - lebiggyedtek a szexi ajkai.

- Áh, szóval mégiscsak őrült rajongóval akadtam össze! – csíptem meg a karját.

- Angel, gyönyörű vagy ezt elismerem, ezért azt hittem esélyem sincs nálad – balra fordult.

- Ha nem próbálod meg, nem derül ki mi a pálya, édesem – könnyen átestem a becézgetés fázisába. Enyhén gyors a tempó, de olyan mintha vagy ezer éve velem lenne.

- Hiszel a sorsban, hogy meg van írva a csillagokban? – nézett rám.

- Talán… az ezotéria nem az én világom!

-  A nagyanyám ősei cigány javas asszonyok voltak. Azt mondta egy szép nap találkozni fogok az angyalommal és onnantól kezdve nem választhatnak el minket. A neved jelentése pedig angyal – elmosolyodott.

- A nagyanyád ezek szerint bölcs asszony – viszonoztam. Megfogtam a kezét.

- Bizony – leállította a motort. – Megérkeztünk.

- Pompás – megnyomtam az ajtónyitó gombot.

- Várj! – megragadta a csuklóm. – Még át sem adtam a virágodat – kivette a dobozból és bele bújtatta a kezemet. – Ja, és boldog születésnapot! – benyúlt a zakója belső zsebébe. Szétnyitotta a tenyerét. Gyönyörű aranyba foglalt gyűrű apró szív alakú kékesen szív formájúra csiszolt csillogó kővel. – Holdkő – kaptam meg a magyarázatot. – rettentő ritka. Segít leküzdeni a farkasodat, ha nagyon bevadulna, mellesleg pedig csodaszép.

- Köszönöm – a jobb mutatóujjamra került. Eredetileg a bal gyűrűsre akartam, de el szándékozom kerülni, azon bugyuta feltételezéseket, hogy eljegyeztek. – Bár, melletted már is nyugodtabb vagyok – komolyan. – hallom a szívverésed és segít ellazulnom. Érdekes nem? – össze-visszabeszéltem zagyvaságokat.

- Összetartozunk – elvigyorodott. – mivel én is ezt érzem.

- Fájni fog az átváltozás? – az arany barna szemébe néztem. Félelem tükröződött az én zafírjaimban.

- Először igen, de idővel hozzászoksz és könnyebb lesz – hittem neki.

- Mióta csinálod?

- 3 hónapja töltöttem be a 18-at.

- Ugye nem hagysz el, ha elkezdődik? – már az életem rábíznám.

- Nem. Megígérem - ha megkérném még a csillagokat is lehozná az égről. Ilyen férfira vágytam...