5. rész

Az ebéd illata már az ajtó kinyitása előtt megcsapta az orromat. Fokhagymás csirke szárnyak, tört krumpli, tzatziki saláta és desszertnek a híres Divine csoki torta a nagyi receptje alapján. A nyál összefutott a számban.

Kezet mostam, majd leültem az asztalhoz. A fiúk persze tripláztak mindenből. Ismét a nagy, boldog, normális családot alakítottuk. Nevettünk, viccelődtünk, húztuk egymást. Azt kívántam bárcsak ne kellene csatlakoznom a farkas dinasztiához. Nem akarom, bár nem kérték ki a véleményem, ebbe születtem.

Délután a szülinapi jókívánságokat köszöntem meg a közösségi oldalakon, mikor kopogtak.

- Bújj be! – lecsuktam a laptopot. Az illatok számomra még egész újak és próbálom elkülöníteni őket, de most rögtön beazonosítottam Claudeot. Szantálfa, méz keveréke.

- Szia, hugi – lehuppant az ágyamra. Éles kontrasztot alkotott a baba rózsaszín ezüst csillag mintás takaróm mellett. Hiába a testvérem elismerem, hogy rettentő dögös pasi a fekete hullámos hajával, a zöld szemeivel. A pólója szépen kidolgozott izmokat takar. – Hogy vagy?

- Fantasztikusan – felhúztam a lábaim. – Ma pedig beújítottam egy új srácot… vagyis nem vagyunk együtt, de elhívott a bálra és igent mondtam – kivirult az arcom. A puszta gondolatától megmozdult bennem valami. Megborzongtam.

- Igazán? – vonta fel a bal szemöldökét. – Mi a neve?

- Tyler McCall – elmosolyodtam.

 - Micsoda?- szinte felpattant. – Apa nem mesélt a McCallokról?  

- Nem. Miért mit kell róluk tudni? Mert azzal tisztában vagyok, hogy Tyler istenien néz ki – szabályosan csöpögtem.

- A most rögtön felejtsd el, kategóriába tartozik, szóval a helyedben felhívnám, és távol maradnék tőle.

- Miért? – összeszorult a gyomrom. Rossz előérzetem támadt.

- A gimiben apa és Aaron a legjobb barátok voltak a focicsapat oszlopos tagjai. Apa az unokahúgával, Serafinennal járt, míg McCall a húgával Jasminennel – tudom, hogy Jasmine fiatalon elhunyt. Soha nem beszélünk erről a témáról. Régebben megtaláltam a fényképét az egyik albumban. Akkor először és utoljára láttam apát igazán kiakadni, valósággal tajtékzott a dühtől pedig csak megkérdeztem ki ő. – Elszakíthatatlan csapat, szinte összenőttek. Mindketten ősi alakváltó családból származtak, semmi sem választhatta el a fiúkat, egészen addig az estéig. A bányatóhoz mentek ki az autójukkal és hát eléggé bevadultak a piától. Beültek a kocsijukba, a lányokat pedig hátra pakolták. Versenyeztek és egy szarvas ugrott ki eléjük az erdőből. Karambol. Jasmine és Serafine azonnal meghaltak. Soha nem bocsájtották meg egymásnak és mind a mai napig gyűlölik a másikat, szóval ne beszélj többet a sráccal, mert nem lesz jó vége, ezt előre leszögezem. Apa iszonyú mérges lesz, ha kiderül.

- Nem érdekel, mi történt köztük – felálltam. Ökölbe szorult a kezem.

- Angel – megragadta a karomat. – Ne menj bele, kérlek! – erősen szorított.

- Engedj el! – a torkom mélyéből morgás tört elő. Felidegesített.

- Nyugodj meg! – elhátrált tőlem. A tükörbe pillantottam. A szemem megint sárgán izzott.

- Leszarom mi történt közöttük, évek teltek el az óta! Tyler kell nekem és nem engedem, hogy bárki is bele ugasson! – Dühösen az asztalra csaptam, mire apró repedés futott végig rajta. Egyébként meg mindig is utáltam, ha bárki bele szólt az életembe. Nem vagyok már gyerek többé!

- Figyelj, valószínűleg csak a farkasod vonzódik hozzá ilyen erősen… - talán ez megmagyarázná, miért nem vettem észre korábban.

- Kifelé! – mutattam az ajtó felé. – Tűnj el, Claude mielőtt olyat teszek, amit később nagyon megbánok!

- Ne felejtsd el hugi, hogy nem te vagy az egyetlen vérfarkas, ha ölre mennénk, nem én kerülnék ki vesztesen – gonoszul elvigyorodott. Alig ismertem rá a máskor kedves bátyámra, bár az-az igazság, hogy nem csak ő fordult ki saját magából.

- Most komolyan megfenyegettél? – elkerekedett a szemem az első sokkot követően.

- Fejezzük most be rendben? Hagyd békén a fiút és nem lesz baj!

- Nem! – megemeltem a hangom. – Takarodj a szobámból!

- Angel… - próbálta jóvátenni kevésbé emelkedett hangsúllyal.

- Most!

Felmerül a kérdés, hogy ha korábban tudomást szerzek erről, ha beavatnak is bele folyok a McCall - Divine vitába? Tyler az első pillanatban elragadta a szívemet. Súlyos döntést kell hoznom, mert komolyan életeket tehetek vele tönkre. Apa elvesztette a húgát, Aaron pedig az unokahúgát. Hatalmas tragédia, de a múlt az, már megtörtént, akár mennyire is szeretnénk, nem változtathatunk rajta. Komolyan irigylem Marty McFlyt a DeLorean kocsival, mert ő megkapta az esélyt, hogy kijavítsa a dolgokat, nekik ez nem adatik meg. Oh, istenem, mibe csöppentem?  Mély levegőt vettem és kifújtam. Nadine perceken belül itt lesz, szóval nem láthat, ilyen feszült állapotban.

A barátnőm igazi energia bomba, semmi nem törheti le a lelkesedését. Elfeledtette az aggodalmakat, és normálisan elcsevegtünk. Úgy tettem, mintha átlagos lennék és Tyler is. Bele lovagoltuk magunkat a rózsaszín pónikkal telt álomba. Közösen készülődtünk.  Kilakozta a körmeimet paradicsom pirosra, megcsinálta a hajamat, pakolást rakott az arcomra. 18:30-kor küldtem el, hogy legyen ideje felöltözni.

19:58-ra már puccba vágva forgolódtam a tükör előtt. Borvörös fűzős ruha, az alja a térdemig ér egyenesre szabva, a dekoltázs elég mély. Piros pántos, hegyes orrú tűsarkú, üvegszálas testszínű harisnya, fekete boleró díszes csattal, fekete kézitáska. Az arcomon vékony alapozó réteg, enyhe pirosító, cseresznye vörös ajkak, füstös szemek, kihúzott pillák. A hajam lágy hullámokban omlik a hátamra, két oldalt piros rózsafejes csatokkal eltűzve. Vattacukor illatú csillámos parfüm leng körbe. Tökéletes! 

4. rész

Megijedtem. A karomon futkosott a hideg, az apró szőrpihék  vigyázz állásba rendezkedtek. A szívverésem a fülemben dobogott. Hátborzongató!

Kinyílt az ajtó. Odakaptam a tekintetem. Danny lépett be. Éreztem, hogy teljesen fel van spannolva.

- Mit beszélgetettek azzal a sráccal? – már vártam, de nem itt és most.

- Milyen jogon kérsz számon rajtam bármit is? – dühösen fordultam felé.

- A barátnőm vagy – elindult az irányomba. Automatikusan hátráltam.

- Óriásit tévedsz, már nem –a szemébe néztem. – Soha nem szerettelek.

- Hazudsz –megremegett a szája.

- Nem, édesem, nem – fogtam a táskám. – Nincs több mondanivalóm a számodra, Daniel – szabályosan ledöbbent és köpni, nyelni nem bírt. Kihasználtam az alkalmat és eloldalaztam mellette. Kifújtam a levegőt. A súly, ami régóta nyomta a mellkasom tovatűnt. Megkönnyebbültem és lenyugodtam. Dúdolva hagytam el az épületet. Dobtam SMS-t Charitynek, hogy nem vagyok jól, tehát mellőznie kell a társaságom. Felszabadultam.

Beültem a kocsimba. A családi ebéd előtt beugrottam az új kávézóba a Madison sarkán. The Dragon a neve. Ázsiai ihletésű hangulatosnak látszó hely. Az ajtó felett kis csengők jelezték a vendégek érkezését. A falon bekeretezett képek egész sora japán témában (gésák, híres opera jelenetek pl. a Pillangókisasszonyból. Csocsoszan és Pinkerton szerelmének a története, mely tragikus véget ért. Gyönyörű ária.), kifüggesztett kimonó. A sarokban cseresznyevirágok illatoztak. A hangszórókból viszonylag tűrhető ázsiai rockzene szólt, ami csöppet ellent mondott a környezetnek, mégis illett hozzá. A tölgyfa pulthoz sétáltam.

Kb. 165 cm magas, a fülében összesen 12 karika, a haja tüsi és neonkék, a szeme mélybarna. Merész smink, enyhén napbarnított bőr. Kék trikó, zsebes katonai nadrág, elnyűtt tornacipő. A korát 27 körülinek tippelem. Első blikkre feminista, leszbikusnak nézem. Furcsa aura lengte körül. A poharakat törölgette.

- Hello – köszöntem. – Tejszínhabos kávét kérek két cukorral és egy csöppnyi fahéjjal.

- Rendben. Még valamit?

- Fánkotok van? – kezdtem megéhezni.

- Aham. Házi sütésű.

- Jöhet – felírta. – Amúgy tetszik a kóceráj.

- Köszi. A múlt héten nyitottunk a barátnőmmel.

- Mi indokolja a témaválasztást?

- 18 évig laktam Tokióban.

- Izgalmas lehetett – megcsörrent a mobilom. – Bocsi – Nadine hívott. Hamar eljutott a hír a szakításunkról. Nem akartam részletesen kidumálni, de nem bírtam lerázni. Bezsongott az új pasi említésekor.

- Mi a neve? – a spanyol inkvizíció semmi a barátnőmhöz képest.

- Tyler. Tyler McCall – a halántékom dörzsölgettem.

- Várj, várj nem az a cuki mexikói srác a párhuzamos osztályból? – kit nem ismer a gimiben? Buta szőkének hihetik, de valójában okos csaj.

- Biztosan – közben kihozta a kávémat a porcukros lekváros fánkkal egyetemben. – Most leteszlek, később beszélünk. Puszi. Szia.

- De… - kinyomtam. Most tuti felhívja Charityt, hátha szolgálhat még további információval.

- Köszi – előhalásztam a pénztárcám. Kifizettem. – Nincs véletlen egy szál cigid? – apa rettentően ellenzi, mert szerinte nem tesz jót a tüdőmnek. Leszarom!

- Tessék – fekete doboz került elő a köténye zsebéből. Kipöckölte, majd adott tüzet.

- Angel Divine – mutatkoztam be.

- Lola Date – viszonozta. Hangzatos!

- Különös név – letüdőztem a cigit. Nem tört rám köhögő roham, amit pozitívumnak könyveltem el. Tényleg megindult bennem a változás.

- Anyu munkát kapott Japánban, Tokióban és mikor kiment 4 hónapos terhes volt. A cégnél bele szeretett a főnökébe. Viszonylag hamar összeházasodtak innen a név. Az igazi apámmal soha nem találkoztam, de Date mindent megadott nekem és tisztességesen nevelt fel.  Az egyetem miatt költöztem az államokba – érdekes személynek látszik, viszont nem tudom megmagyarázni azt a különös érzést, ami elkap vele kapcsolatban.

- Én egész életemben Libertytownban laktam.

- Szép kis város, kedvesek az emberek.

- Aham – a telefonom ismét rázendített. A kijelzőre tekintettem. Anya. Valószínűleg elkészültek. Felhajtottam a kávét és gyorsan bekaptam a fánkot. – Ne haragudj! Mennem kell – keltem fel. – A szüleim főztek, mert szülinapom van.

- Oh, boldog szülinapot! – benyúlt a pult alá. CD került elő. – A Visual-kei. A kedvenc együttesem, ez szól a hangszórókból is. Fogadd el ajándékként. Legközelebb elbeszélgetünk róla és, azt hiszem, találunk még közös témát – rám kacsintott.

- Hát, köszi – elraktam. Furcsállottam egy kicsit.

Bepattantam a kocsiba. Haza hajtottam. 

3. rész

- Nem kell bemutatni – elvigyorodtam - a barátnőm.

- Oh, ne haragudj!

- Fátylat rá – legyintettem. – Néha előtör a parancsolgatós, diktátor énje, de amúgy kedves, szerethető lány.

- Igen, biztosan. Szóval értesz hozzá?

- Kicsit rám ragadt valami a 3 bátyám mellett – leguggoltam.

- Hú, tuti nem könnyű velük egy fedél alatt – kapcsolódott be a fiúka.

- Állandóan tesztelgetik a pasijaimat és nem mellesleg Lendyn-nek iszonyú büdös a lába – felemeltem a csavarhúzót.

- Dylan Stiles – nyújtott kezet.

- Tyler McCall – a fiúka. Előbb Dylanét ráztam meg, majd Tylerét. Mélyen a szemébe néztem és pár másodpercig tartottam a kapcsolatot. A keze valósággal égetett a forróságtól. Ki kellett bújnom a bőrdzsekiből.

- Angel Divine – most én jöttem zavarba. Megbolondított és, mintha bele babrált volna az agyamba.

- Szép név – bókolt Tyler.

- Köszi – kibogarásztam a csavarokat, majd óvatosan leszedtem a külső burkolatot. – Bingó – rögtön átláttam a problémát. – Itt a bibi – mutattam a hangszóróra. – levált a dob része. Dylan, kérlek hozz nekem egy tekercs szikszalagot és, ha már arra jársz nem vinnél Charitynek ragasztópisztolyt? – kettesben akartam maradni a szépfiúval.

- Ti komolyan barátnők vagytok – elmosolyodott.

- Köszöntem – elindult, de előtte még rákacsintott a haverjára.

Leültem a padlóra. Felhúztam a lábaimat.

- Én is bírom a nyuszikát – baszd ki! A Playboyos bugyim kivillant. Elvörösödtem. Összerántottam a lábaim. – Iszonyú cuki!

- Aham – idióta.

- Hogy kerültük el eddig egymást?

- Nem tudom – vontam meg a vállam. – Nagy a suli – micsoda kamu, hisz alig 400 a létszám, mivel Libertytown kisváros. A lélekszám 5000 körül mozog.

- Mész este a bálba?

- Persze – megdobbant a szívem. – Miért kérded? – a szám mosolyra görbült.

- Ugyan, még alig ismerlek, de… - egy pillanatra elhalkult a kellemes hangja, ami zene füleimnek. – Nem… hülyeség – rázta meg a fejét. – Ilyen gyönyörű lánynak biztos van már partnere…

- Gyönyörűnek tartasz? – újabb vigyor. A tekintetünk ismét összeakadt. Különös érzések kavarogtak bennem, mintha rá vártam volna egész életemben.

- Igen… - most rajta volt a pironkodás sora.

- Köszönöm.

- Gyere értem 20:00-ra – eredetileg Danny a párom, de nem bírok ellenállni. Ölelni, csókolni akarom.

- Nem azzal a focistával jársz, aki gyilkos pillantásokat lövell felém? – valóban. Már nem dolgozott, hanem egyenesen minket szúrt villámló szemekkel.

- Áh, szóval korábban is figyeltél – vigyorgás.

- Szándékosan térsz ki mindig a konkrét válaszadás elől? – a mosolya édes és szívmelengető. Apró gödröcskék jelennek meg a szája sarkában.

- Ne foglalkozz vele, csak legyél a házunknál. Freedom Street 12. Vörös ruha lesz rajtam –adtam meg a részleteket. Dannyt 20:30-ra vártam a terv szerint, szóval a találkozás elkerülve. Probléma megoldva!

- Angel – hangzott fel Charity kicsit sipítós hangja.

- Mindjárt megyek – visszatért Dylan. Gyorsan megreparáltam a sérült dobot. Leteszteltem a berendezést. – Csörögj rám! – kaptam el Tyler bal kezét. A számba vettem a kupakot és lefirkantottam a számomat. – Sziasztok, srácok!

- Képzeld, elviszem a Szalagavatóra – hallottam még, ahogy izgatottan meséli a történteket.

Charity a pisztollyal az előre elkészített betűket rögzítette a hosszú plakátra.

- Áruld már el, mi a fészkes fenét művelsz? – torkollt le, mihelyst megjelentem a színen. - Flörtölsz a sráccal, miközben Daniel a pasid. Mi ütött beléd? Soha nem csináltál ilyet ezelőtt. Megbuggyantál? – tört fel a szófosás.

- Kuss már! – leesett az álla. – Semmi közöd hozzá – fellobbanó düh árasztott el. A szavak szinte morgásnak hallatszottak.

-  Jól vagy?- átváltott higgadtabb módba.

- Szívnom kell egy kis friss levegőt – leraktam a kezemben levő zsineget.

Csapot-papot ott hagyva siettem ki a teremből. A fejem zsongott, enyhén ziháltam. Ez volt az első, hogy így leordítottam a barátnőmet, ráadásul rettentő durván. Rámásztam Tylerre. Jó ég! Belöktem a mosdó ajtaját. Megengedtem a vizet, majd rálocsoltam az arcomra. Bele néztem a tükörbe. A kék szín elveszett az új szinte világító sárgában, ami körül ölelte a szivárványhártyámat. 

2. rész

Végig sétáltam a folyóson és hamar a szekrényemnél kötöttem ki. A tiszteletemre lufikkal és szülinapi kívánságokkal tarkították. Kedves! Szinte rögtön felbukkant a két öribarim (köszi Paris Hilton). Nadine Bishop hajrá lány. Valódi szőke bombázó, napbarnított bőr, hosszú combok, ovális arc, szürke szemek, tonnányi smink, picsás ruhák. Kb. 170 cm magas és rettentően óvja az alakját, ergo no, gyorskaja vagy állati zsiradék (pöppet megszállott a szentem). A szülei kő gazdagok, több gyár is a Bishop Vállalat irányítása alatt ténykedik a környező városokban. Charity Clarence a szöges ellentéte. Kb. 160 cm, egyenes lángvörösre festett haj fekete tincsekkel, sötét szemek, szemüveg, sápadt bőr, orrkarika. Az alakja nőisen duci, a mellei nagyok, a fogai tökéletesek. Környezetvédelmi aktivista (sutyiban pedig szerelmes Austinba), vegetáriánus, igazi közösségi szellem, a diáktanács elnöke. Az apukája egyedül neveli, mert a mamája meghalt 10 éves korában, mellrákban. Nem veti fel őket a pénz, ezért délutánonként szintén az állatklinikán dolgozik. Én tartom össze a kis csapatunkat és vagyok sokszor az ütközőfal kettőjük között. Nadinet matek korrepetáláson ismertem meg (csapnivaló a tudásunk!). Charityt, pedig mikor besegítettem tavaly a tornaterem díszítésében a téli bálra. Dinamit trió!

- Boldog szülinapot, csajszi – nyomott két cuppanósat az arcomra Nadine. Rózsaszín bolyhos papír tasakban méreg drága vékony lánc lapult a nevemmel ellátva (igazi ribanc darab!). 

- Isten éltessen! – következett Charity. Barna dobozban fehér gyöngyből készült karkötő kis medálokkal (valószínűleg handmade).

- Köszönöm szépen – öleltem meg őket.

- Hé, ki ne maradjak a szórásból! – bukkant fel vigyorogva a barátom. Danny Kent a legédesebb pasi, akivel valaha találkoztam. Izmos, a foci csapat kapitánya, romantikus, vicces, figyelmes. Kb. 185 magas, baba kék hatalmas szemek, pár kósza anyajegy, gödröcskés áll, göndör rövid világosbarna haj, egyenes orr. Igazi álom srác, de úgy érzem számomra nem ő az igazi, akitől hevesebben ver a szívem, valahogy hiányzik belőle az a bizonyos plusz. 7 hónapja járunk. Katie Cruz buliján jöttünk össze, azóta tart a „románc”. Neki adtam a szüzességem, viszont nem vagyok büszke rá. Állandóan elhalmoz apró meglepetésekkel és sűrűn hajtogatja, mennyire szeret (soha nem mondtam ki azt az „sz” betűs szót). Tökéletes lehetne, csak mégse az… - Boldog szülinapot, Angie! – óriási vörös rózsa csokrot nyomott a kezembe.

- Légy szíves, ne hívj így! Tudod, hogy nem bírom – húztam el a szám.

- Bocs, kicsim – megpuszilt. Fehér hosszúkás bársonnyal bevont piros selyem szalaggal átkötött doboz került elő a zsebéből. – Remélem, tetszik, ha nem akkor pedig kicseréltetjük az üzletben, eltettem a blokkot – na, ő ilyen.

- Nagyon szép. Köszönöm – hófehér gyöngysor. Túl kimért az én stílusomnak, de legalább már eggyel több vacakkal gyarapodott a gyűjteményem tőle.

Becsöngettek. Rohantunk órára. Szerencsére ma már 11- kor elengedtek minket az előkészületek miatt. Megígértem, hogy segítek Charitynek a dekorálásban, így rohantam a tornaterembe. Megjegyezném ki se fulladtam. Elismerem, kicsit tetszik a farkasosdinak ez a része. Valószínűleg a barátnőm kimenőt kapott erre a napra, mert a javával már elkészültek. Ledobtam a táskám a többi mellé (ergo megküldtem a terem egyik végéből és odáig szánkázott). Kiszúrtam a fél focicsapatot köztük Dannyvel. Szuper! Néha komolyan úgy érzem még a budira is követ.

- Hello, csajszi. Hol a picsukában voltál? – megpuszilt. A keze a csillámportól fénylett. Furcsa, de már messziről kivettem az apró szemcséket.

- Drága, én veled ellentétben ma órán sütettem a seggem – mosolyogtam rá. – Na, mi a dolgom?

- Szerezz valahonnan ragasztópisztolyt!

- Oké – észrevettem egy kisebb csoportot. A műszaki dolgokat szerelgették, értsd: 2-en körbe állták a hangfalat és feltehetően próbáltak rájönni mi az istentől nem működik. – Figyelj, csak cicám. Ki az a srác?

- Melyik akad itt egy pár – nézett körbe.

- A sarokban a másikkal.

- Oh, Dylan és Tyler. Elválaszthatatlan barátok.

- Megkérdem, kell- e nekik segíteni – indultam el feléjük.

- Hé, és mi lesz a ragasztópisztollyal? – szólt utánam.

- Hátha van egy a farzsebükben – vontam meg a vállam.

Nem tudom melyikkőjüket, hogy hívják, de a bal oldali keltette fel a figyelmem. Dús, kócos enyhén hullámos sötétbarna, majdnem fekete haj, meleg barna szemek. Enyhén kreolos bőr, kb. 180 cm, ívelt ajkak, apró anyajegy a jobb szeme alatt, egyenes orr, cuki szimmetrikus pofi. Kockás ing, fehér póló, farmer. Megbizsergette a libidómat! Ja, amúgy erről beszéltem pontosan ezt nem találtam meg Dannyben.

- Sziasztok – köszöntem hangosan. A kezem a hátam mögé rejtettem.

- Szia – a másik srác. Rövidre nyírt haj, barna szemek, átlagos, de szimpatikus arc. – Nem együtt járunk kémiára? – csillant fel a felismerés szikrája.

- Megeshet.

Megbökte a barátját a könyökével a barátját, aki mellesleg nem bírt felhagyni a bámulásommal. Legyezte az egómat.

- Öhm… szia – nyögte ki végre.

- Boldogultok? – billegtem a sarkaimon. Szörnyen akartam imponálni a fiúnak.

- Igazság szerint nem – a fiúka válaszolt. Úgy fest megeredt a nyelve. Hurrá! – Charity küldött a hangfalakhoz…

- Igazi zsarnok a csaj – szakította félbe. 

1. rész

Nehéz elkezdeni egy sztorit, de talán az illem azt diktálja, hogy indítsunk bemutatkozással. Angel Divine, 17 éves. A családom története évszázadokig nyúlik vissza dokumentálhatóan, talán még a város alapköveinek lehelyezésénél is ott voltak. Divinenak lenni apám szerint kiváltság, én inkább átoknak mondanám.

 A vérfarkas szót biztos sokan hallottátok, ha más nem legalább néhány hollywood-i műremek visszaköszön a képernyőről. Szőrös test, hatalmas fogak, éles karmok, világító szem és izzadt büdös, állatias szag. Ja, meg az ezüstgolyó. Na, most jól leírtam a sztereotípiákat, amik körül lengik a világunkat. Kijavítanám a hibákat. Egy: az átváltozáskor átlagos farkasnak tűnnünk, semmi extra Kettő: a telihold részben ismét a filmesek óriási baklövése. Valójában bármikor bekövetkezhet az átalakulás, az-az égitest pedig aznap felerősíti az ösztönöket. Három: nem eszünk embereket. Négy: az ezüst golyó akkor hatásos, ha előtte farkas ölő fűbe mártották (amit nem mellesleg erősen irtunk a környéken már generációk óta). Elárulom a lefejezés a leghatásosabb. Hm… ennyi egyelőre. Én alakváltónak születtem, de most iszonyúan be vagyok tojva, mert holnap töltöm be a 18-at és akkor öltök először alakot, valamint teljes jogú tagjává válok a falkának. Ha az életem eddig bonyolultnak neveztem hát, sorry mert mostantól tényleg az lesz.

Reggel a vekkerre keltem. Május 26, Péntek, 2013. Nyögve döntöttem vissza a fejem a párnára. Más majd meg gajdul, hogy végre nagykorú legyen, míg szerény személyem retteg a rá váró borzalmaktól. A 3 bátyám szeretettel emlékszik vissza arra a napra. Viszont, ha már megemlítettem őket pár szóval jellemezném is. Lendyn 21 és hatalmas seggfej. Szeptembertől egyetemre készül, méghozzá a Yale-re, orvos szeretne lenni. Falja a nőket, nem mellesleg pedig vörös Jaguarral járkál („hajtja a bigéket”- idézet vége). Kb. 190 cm, vörös rövid haj, sárbarna szemek, szeplős bőr, óriási kisugárzás. Austin és Claude 19, ikrek. A külsejükön kívül semmiben nem hasonlítanak. Austin céltudatos, természetbarát, segítőkész, besegít az állatklinikán, romantikus és kedves. Claude meleg, hivalkodó, vicces, álmodozó, hatalmas a szíve. Austin 4 centivel magasabb és 10 perccel öregebb. A hajuk fekete, a szemük világoszöld, kreol bőr, egyenes orr, ívelt ajkak, igazi sármőrök. Nem egyszerű 3 báty mellett felnőni! Folyton óvtak még a széltől is és nem restellték tesztelgetni a pasijaimat. Sokáig poénkodtak az ismerősök, hogy apuék csak fiúkat tudnak csinálni egészen a születésemig. Pillanatok alatt a család kis kincsévé váltam és megkaptam minden figyelmet. Anya végre vásárolhatott rózsaszín ruhákat, apa pedig előre örült a leendő unokáknak. Éljen!

Kikászálódtam az ágyból. Hatalmasat nyújtóztam. Éreztem, hogy a testemben megindult a változás, mert hosszú idő óta először nem köhögtem végig az éjszakát (kis koromtól kezdve asztma kínzott).  Ha, másnak nem, ennek felettébb örültem. Kivánszorogtam a saját fürdőmbe, mert mint egyedüli lány (anyun kívül) megillett ez a kiváltság. Bedobáltam a ruháimat a szennyes kosárba. Lezuhanyoztam, fogat mostam, majd egy szál törülközőben sétáltam vissza. Kint száz ágra sütött a nap, szóval nem terveztem vastagon öltözködni. Fekete rakott szoknya, lila szívecskés top, fekete tűsarkú, fekete bőrdzseki. Sminkeltem. Utolsó szemrevétel a tükörben. Hosszú derékig érő enyhén lépcsőzetes ében fekete haj (erősebb fényben felfedezhető az enyhe kékes árnyalat). Zafír kék szemek, vékony szemöldök, dús ajkak, szív alakú arc, tejfehér bőr. Az alkatom vékony, szinte már törékeny, a magasságom 154 cm. A jobb alkarom belsejébe tavaly egy alkohol mámoros éjszakát követően piros-fekete fecskefarkú pillangót varrattam körbe véve 5 db rózsaszín cseresznyevirággal (mázlimra jól sikerült a kompozíció). A melleim formásak, a combom izmos a vádlimmal egyetemben. Ugyan nem sportolhattam a betegségem miatt, de sutyiban párszor ellógtam a fiúkkal az edzéseikre és hetente legalább egyszer kifulladásig futottam az erdőben távol a város zajától (szóval megoldottam). Úgy érzem eddig hiába panaszkodtam, sajnos a kezdetek után még több bonyodalom vár rám.

Lekecmeregtem a konyhába. Anya a kedvenc reggelimet készítette el. Eper dzsemes palacsinta, csoki öntettel, mellé frissen facsart narancslé. A család már körbe ülte az asztalt és nagyban folyt az eszmecsere. Oh, igen mesélnék még kicsit a szüleimről. Apa Libertytown kedvenc orvosa, anya pedig cukrászdát üzemeltett a Park Avenuen. 1985-ben ismerkedtek meg, mikor anya a nagyival a városba költözött. Szerelem első látásra, majd 1990-ben házasság, két év múlva pedig megszületett Lendyn. A kapcsolatuk általában kiegyensúlyozott, kettőjük közül apa az engedékenyebb. Sokáig titkolóztak egymás előtt a farkas lét miatt (később derült ki, hogy anya is a fajtánkból való), de mikor kiderült az egyensúly hamar a helyére billent. Apa begyepesedett, berögzült mániája a „tisztaság”, vagyis vérfarkas+vérfarkas=nemes vérű baba. Nekem hányingerem van ettől. Nem akarom, hogy ez bármiben is befolyásoljon, főleg nem a párválasztásban. Nem szándékozom követni a családi hagyományokat!

Szóval következett a szokásos Happy Birthday éneklése, majd a gyertya elfújása a csokis muffinon. Bár titok, de azt kívántam „Bárcsak végre megtalálnám azt a srácot, akit tiszta szívemből szerethetek!”. Ugyan már kinek nem az a kedvenc része, mikor ajándékokat kap? Íme, az idei családi termés: Claude, szivárvány mintás bikini, Austin, Playboyos karkötő, Lendyn, pingvines hó gömb (tökéletes a gyűjteményembe), anyától és apától egy aranyláncon lógó apró gyémánt szív. Az ünnepi ebéd pedig pontban 13:00-kor. Amúgy idén nem tartok bulit, mert a Szalagavató egybe esik a mai nappal, így a barátaimmal egyszerre lehetek ugyanazon a helyen.

- Bogárka, hogy érzed magad? – érdeklődött apa, mikor próbáltam kislisszanni az ajtón, feltűnés nélkül.

- Pompásan, majd kicsattanok az egészségtől – ez az igazság.

- Várod az estét?

- Nem, apa. Félek – szó szerint be vagyok tojva.

- A fiúk vigyázni fognak rád, ne aggódj! Nem lesz semmi baj! – igen, szeretném elhinni. Megpuszilta a homlokom. – Szeretlek, bogárka.

- Én is szeretlek apa – megöleltem.

Beszálltam a borvörös kiszuperált Saab-ba. Imádom! 16. születésnapi ajándék. Említésre nem méltó, hogy a bátyáim első kocsija valami ócskaság a használt autó szalonból. Igen a kelleténél jobban el lettem kényeztetve, bár nem tudom, hol fáj ez nekem.

Begördültem a parkolóba. Bekapcsoltam a riasztót és elindultam befelé a kapun. Az egész iskola már nyári lázban égett, hiszen alig három hét választ el a szünettől, míg a végzősöknek hátra maradnak a vizsgák. Nem beszéltem még a jövőbeni terveimről, mert még nem igazán vannak. Fogalmam sincs, mihez kezdjek az életemmel és nem adtam be a jelentkezésem egyik egyetemre se. Jegelem egyelőre a témát.